Amerika és Kína eltérő utakon
Kína célja, hogy legkésőbb 2030-ig embert juttasson a Holdra. Ehhez a Mengzhou személyzeti kapszulát és a Lanyue holdkompot használják, melyeket külön-külön küldenek fel a Long March 10 rakétával. A leszállási területet még keresik, de úgy tűnik, a holdi egyenlítő közelében, a Föld felé néző oldalon terveznek landolni – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején az amerikai Apollo-program első missziója is tette.
A NASA viszont más stratégiát követ. Az Orion kapszulában indulnak el a Hold felé, egy Space Launch System rakétával, majd egy kereskedelmi holdkomppal szállnak le, ami lehet például a SpaceX Starshipje vagy a Blue Origin leszállóegysége. A célpont a nehezebben elérhető, fagyos, a Hold déli sarkvidéke, ahol a NASA az Artemis IV küldetés keretében tervez elsőként leszállni.
Mindkét ország a déli sark térségét nézte ki, ahol leszállóhelyet, lakómodult és bázist szeretnének létesíteni. Ennek az a fő oka, hogy ott találhatóak olyan árnyékos kráterek, amelyek vízjeget rejthetnek, ami kulcsfontosságú a tartós jelenlét kiépítéséhez.
Két vetélytárs bázis, egy cél
Kína a Holdi Nemzetközi Kutatóállomást (ILRS) építi fel, amely két fázisból áll, és orosz együttműködéssel valósulna meg. Az első, ember nélküli szakaszban – amit a kínai űrügynökség irányít – két önálló holdi leszállóegységet küldenek. Az idén induló Chang’e 7 misszió várhatóan a Shackleton-kráternél próbál vizet és egyéb erőforrásokat keresni, míg 2029-ben a Chang’e 8 azt demonstrálja, hogyan lehet holdi talajból téglákat gyártani. Egy idő után már az is lehetséges, hogy a déli sark jégkészletéből ivóvizet vagy rakétaüzemanyagot állítanak elő. A második fázisban már tartós emberi jelenlétet is biztosíthat a bázis.
Az amerikai oldalon az Artemis Bázistábor (Artemis Base Camp) kiépítése kezdődik meg, amelyet előbb robotokkal, majd űrhajósokkal bővítenek. A NASA szerint kezdetben inkább egy szétszórt járműtemető fogadja majd az űrhajósokat, idővel viszont kiépülnek az állandó lakó- és munkalétesítmények.
Az állandóság politikája
Az utóbbi időben az amerikai célkitűzés jogi alátámasztást is kapott: a friss törvénytervezet értelmében a NASA-nak „tartós” bázist kell létesítenie a Hold felszínén. Az amerikai szenátus hasonló érveket hoz fel, mint Kína: ha előbb érnek oda, stratégiai előnyt szerezhetnek. Ez alapvető változást jelent: amit eddig sci-fikben ábrázoltak, az most hivatalos nemzeti cél lett.
Az állandó emberes jelenlét a Holdon egészen más kihívás, mint az ISS két és fél évtizedes, folyamatos lakottsága. Clive Neal, bolygókutató szerint a Holdon csak az számít majd „állandóságnak”, ha mindig tartózkodik ott legalább egy ember. Ehhez elengedhetetlen egy masszív, sokszor használandó felszálló- és leszállóhely, könnyen javítható infrastruktúra, megbízható energiaellátás, szállítójárművek, valamint olyan otthonok, amelyekben átvészelhetők a harmincnapos holdi éjszakák.
Magát a lakóegységet is védeni kell a kozmikus sugárzástól, mikrometeorit-becsapódásoktól, valamint a szélsőséges hőmérséklet-ingadozásoktól. Ezért valószínű, hogy a bázisokat mélyen holdi földréteg alá temetik majd.
Globális együttműködés vagy új hidegháború?
Az igazi próbatétel az lesz, hogyan férhet majd meg egymás mellett több ország a szűkös, stratégiai jelentőségű déli sarki régióban. Michelle Hanlon, az amerikai Űrjogi Központ vezetője szerint tartós jelenlét alatt nem egyetlen állandó építményt kell elképzelni, hanem egy folyamatosan fejlődő eszköz- és rendszerhálózatot: egymástól távol eső leszállópályák, energiaforrások, kommunikációs pontok és kutatóbázisok sokaságát.
Az ENSZ 1967-es Űregyezménye megtiltja, hogy egy ország vagy cég magántulajdonként kisajátítsa a Holdat. Ennek ellenére a jog lehetőséget ad úgynevezett „biztonsági zónák” létrehozására, amelyek védik a bázisokat a zavaró külső beavatkozásoktól. Ezek nem hivatalos területi igények, de lényegében mégis kizárhatnak másokat bizonyos részekről.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Hold déli sarkvidékén eleve kevés alkalmas hely van: egy-egy bázishoz szükséges a sík terep, a majdnem folyamatos napfény, vízjéggel feltöltött, örök árnyékú kráterek közelsége, illetve lehetőleg közvetlen kapcsolattartás a Földdel.
Egy idő után eldől, hogy a szűkös, stratégiailag kiemelt helyszíneken képesek lesznek-e együttműködni a nemzetek – vagy új geopolitikai játszmák kezdődnek a Holdon, ahol minden méterért éles verseny folyik.
