Egy kozmikus, gigászi mikrohullámú sugár
Az égi mikrohullám-nyalábot egy galaxisütközés közben kialakuló óriási gázfelhő idézi elő: ilyenkor nagy mennyiségű hidroxil-molekula (OH) gerjed fel, és ezek nagy energiájú mikrohullámokat bocsátanak ki. Ugyanúgy működik, ahogyan a lézerek, csak itt a látható fény helyett mikrohullámokat erősít fel a természet — innen ered a maser elnevezés. A kutatókat ezek a megamaserek azért érdeklik, mert segítenek feltárni a galaxisok kialakulását, fejlődését és pusztulását is.
Új kategória született: gigamaser
Az OH-megamasert a dél-afrikai MeerKAT rádiótávcsővel fedezték fel, a kutatók pedig azt javasolják, hogy az objektum új nevet kapjon: „gigamaser”, mert intenzitása messze meghaladja az eddigi példányokét. Az összefonódó galaxisokat HATLAS J142935.3002836-nak nevezték el; a rendszer által kibocsátott sugárzás hullámhossza körülbelül 18 centiméter (7 hüvelyk), frekvenciája 1665 megahertz — jóval fényesebb, mint bármelyik ismert megamaser.
Einstein-gyűrű és kozmikus nagyítás
Normális esetben a 8 milliárd fényévre lévő objektumok sugárzása túl gyenge lenne ahhoz, hogy a Földről érzékeljük, ám a gravitációs lencsézés — amikor egy köztes, extrém tömegű objektum elhajlítja a fénysugarakat — felerősítette ezt a kozmikus lézernyalábot. Mindez nemcsak tízszeresére növelte a jelet, hanem látványos Einstein-gyűrűt is eredményezett.
További vadászat jön
A csillagászok most még több ilyen rejtőzködő megamaser és gigamaser felfedezésében reménykednek, hiszen a gravitációs lencsék mögött számos további, eddig rejtett kozmikus sugárforrás lapulhat. Ha az elképzelések beválnak, akár több száz ilyen energianyalábot is tanulmányozhatnak majd.
A fentiek tükrében a HATLAS J142935.3002836 nemcsak új rekordot állított fel, hanem új korszakot is nyithat a világegyetem legnagyobb energiakitöréseinek kutatásában.
