Az MI helye a bírósági rendszerben
McCormack jelenleg az American Arbitration Association élén egy olyan MI-alapú rendszert vezet, amely segít a feleknek dokumentumalapú viták gyors és olcsó rendezésében. A rendszer kizárólag dokumentumokra támaszkodó esetekkel foglalkozik, és minden lépésnél – így a végső döntésnél is – van emberi kontroll. Az MI összefoglalja a felek álláspontját, időrendi sorrendbe rendezi a történéseket, elemzi a legfontosabb vitás kérdéseket, majd előkészíti a döntést, amelyet a humán választottbíró ismét áttekint. Ezáltal gyorsabb és kevésbé költséges lehet a viták rendezése, ami fontos előny egy túlterhelt jogrendszerben.
Generatív MI-rendszerekről ugyanakkor gyakran olvashatunk botrányokat: voltak már példák arra, hogy amerikai bíróságok kénytelenek voltak új szabályzatot bevezetni, miután generatív MI által írt, téves bírósági határozatok jelentek meg. Ez azt mutatja, hogy az MI jogértelmezése sokszor nem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik: képes lehet hibás, sőt, jogilag soha nem engedélyezett forrásokat használni, emberi előítéleteket felnagyítani, vagy egyszerűen csak megingatni a bizalmat a rendszerben.
Hogyan használják most a bírók az MI-t?
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy bár a leghangosabb fiaskók kapják a legtöbb figyelmet, az MI valójában már most is jelen van a bíróságokon, főként adminisztratív feladatokra: akták előfeldolgozására, ügyfélszolgálat támogatására vagy akár a bírósági személyzetet fenyegető közösségimédia-kulcsszavak figyelésére. Alacsony kockázatú felhasználás például, amikor egy nagy nyelvi modell kronológiát készít az ügy főbb eseményeiről. Ennél kockázatosabb, amikor az MI fordításra, jogértelmezésre vagy az ügy várható kimenetelének becslésére szolgál.
A régebbi típusú algoritmusokat már évekkel ezelőtt bevezették annak eldöntésére is, hogy egy vádlott szabadlábra helyezhető-e. Ezek az algoritmusok magukkal hozták a gyanút, hogy emberi előítéleteket kódolnak – egy kutatás például megállapította, hogy rendszeresen nagyobb veszélyt tulajdonítottak feketéknek, mint fehéreknek, még hasonló előélettel és életkorral is.
Az MI kreativitása – barát vagy ellenség?
Az újabb nagy nyelvi modellek (LLM-ek) aggályokat ébresztenek, például hajlamosak “hallucinálni”, vagyis nem létező jogi tényeket és forrásokat kitalálni. Kimutatták, hogy a LexisNexis és a Westlaw jogi keresőiben is előfordultak ilyen esetek. Ezek a fejlesztők azt állítják, hogy jelentősen csökkentették a hibák számát, mégis több vizsgálat is kimutatta, hogy az MI által generált válaszok továbbra sem megbízhatóak minden esetben.
Kevin Newsom, az Amerikai Fellebbviteli Bíróság bírója szerint az LLM-ekkel érdemes volna akár jogi fogalmak “hétköznapi jelentését” is vizsgálni – például, hogy az udvarba süllyesztett trambulin vajon “kertépítésnek” számít-e. Newsom tanulságosnak találta, hogy az MI válasza átfogó és logikus volt, de azt is elismeri, hogy ezek az eszközök hajlamosak néha eltérő válaszokat adni ugyanarra a kérdésre, és a “magabiztos” stílus könnyen megerősítheti a bíró előfeltevéseit.
Ennek alapján megállapítható, hogy az MI-rendszerek még mindig hibázhatnak, és a jogi diskurzusban óvatosság szükséges: a modellek képzésének és finomhangolásának egyedi, regionális nyelvi sajátosságai befolyásolhatják a válaszokat, sőt, az MI akár nem releváns vagy érzelmi, élcelődő véleményeket is tartalmazhat.
Mi marad az emberi bíróknak?
Amikor új technológiákat vezetnek be a jogrendszerbe, felmerül a félelem, hogy azok az emberi előítéleteket örökítik tovább – vagy éppen felnagyítják azokat. Ugyanakkor az emberek is messze vannak a tökéletestől: kutatások szerint például egy bíró nagyobb eséllyel ad kedvezőbb döntést a nap elején vagy ebéd után, mint ebéd előtt.
McCormack tapasztalatai alapján az MI-s választottbírók segítik a gyors, olcsó döntéshozatalt, és egy strukturáltan rendezett dokumentumcsomaggal könnyítik meg az emberi döntéshozók munkáját. Az ilyen rendszerben az esetek lezárása akár 30–45 napra rövidülhet, ami legalább 35%-os költségcsökkenést eredményez. A felek értékelik, hogy az MI megadja nekik az esélyt arra, hogy “hallassák a hangjukat”, és beleszólhassanak abba, mit ismert fel vagy hagyott figyelmen kívül az MI.
Mennyire bízhatunk az MI-ben jogi döntéshozóként?
Kutatások szerint bár az emberek továbbra is előnyben részesítik a humán bírákat, ha választaniuk kell, az MI-s bíró által vezetett eljárást is hajlandóak lennének elfogadni, amennyiben abban meghallgatják őket. Más szóval, az eljárási igazságosság (a lehetőség, hogy valaki meghallgatást kap) kulcstényező abban, mennyire tartják legitimnek a jogrendszert.
Végül, a legnagyobb kérdés, hogy az MI képes lesz-e megbízhatóan, transzparensen, igazságosan dönteni ott, ahol az ember is vakfoltokkal küzd. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az MI részvételével gyorsabb, olcsóbb és talán igazságosabb is lehet a jogi döntéshozatal – de hogy eljön-e valaha teljesen a “bírók MI-korszaka”, arra ma még senki sem mer egyértelmű igent mondani.
