
Mágneses vihar a Nap felszínén
A Solar Orbiter űrszonda lenyűgöző felvételeket készített egy nagy napkitörésről, amely során először sikerült pontosan feltérképezni a jelenség előzményeit. A kutatók a Nap koronáját több szűrőn keresztül vizsgálták, másodpercenként két képet készítve, így akár néhány száz kilométeres részleteket is érzékelhettek. Nemcsak a forró plazmát, hanem a mágneses mezők változását, az energiaszintek változását és a látható felszín módosulásait is sikerült egyszerre követniük.
A legérdekesebb, hogy a kitörést megelőző mintegy 40 perc minden pillanatát dokumentálták. Eleinte csak egy sötét, íves szerkezet látszott a mágneses térben, amelyből egyre több, önálló mágneses szál született, mintha egy madzagból hirtelen több fonál válna ki. Ezek a szálak egymásba tekeredtek, majd labilis állapotba kerültek – akárcsak egy hógörgeteg, amely lavinát indít el egy hegyoldalon.
A mágneses lavina elindul
Jellemzően a megfigyelt szálak előbb megszakadtak, majd újra összekapcsolódtak. Ez a mágneses átrendeződés robbanásszerűen felszabadította az energiát, ami egyre erősödő fényesedésben, helyi hőmérséklet-emelkedésben és gyorsuló plazmaáramban nyilvánult meg. A fő kitörés előtt 18 perccel, 23:29-kor észlelt fényesedést a sötét ív egyik oldalának hirtelen felszakadása és az anyag kilökődése követte, miközben az egész szerkezet vadul szétcsavarodott.
A Solar Orbiter soha nem látott részletességgel tárta fel azt a pillanatot, amikor az előzetes, kisebb mágneses átrendeződések egymás után, dominószerűen gyorsították fel a fő kitörést. Nemcsak egy nagy robbanásról van szó, hanem egy lavinaszerű eseményláncról: a mágneses energiák fokozatosan adják át egymásnak a stafétát.
Az energia plazmaeső formájában hullik vissza
Nemcsak a kitörés folyamata, hanem az utóhatás is lenyűgöző. A SPICE és STIX műszerek most először tették lehetővé, hogy a kutatók valós időben lássák, hogyan rakódik le a felszabadult energia a Nap legkülső tartományaiban, a koronában. Miközben a mágneses mezők újra összezáródtak, az extrém forró plazma hatalmas, akár 540 millió km/órás sebességgel száguldott át a térségben, részben a röntgen- és ultraibolya-tartományban kibocsátott sugárzásként válva láthatóvá.
Jellemző volt, hogy ezek a viszonylag apró plazmagömbök még a fő kitörés előtt elindultak, majd sűrű esőként záporoztak vissza a Nap légkörébe, jóval azután is, hogy a kitörés lecsengett. Ez arra utal, hogy nemcsak rövid ideig tartó robbanásról, hanem elhúzódó energialerakódásról van szó.
Amiért ez veszélyes lehet a Földre is
Amikor egy napkitörés során a töltött részecskék a mágneses térből kiszabadulnak, nagy sebességgel elérhetik a bolygónkat is, geomágneses vihart és rádiókimaradást okozva. A most azonosított mágneses lavina nemcsak új magyarázatot ad ezekre a jelenségekre, hanem segíthet pontosabban előrejelezni, mikor kell ilyen veszélyre számítani.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a felfedezés alapján a korábbi elképzelések leegyszerűsítették a napkitörések mechanizmusát. Most már világos, hogy egy nagyobb kitörés is számtalan apró eseményből épül fel, és a legapróbb zavar is elindíthat egy láncreakciót.
Mi várható a jövőben?
Bár a Solar Orbiter több mint 600 millió kilométer távolságból figyelte az eseményt, a magas felbontású képek és a különböző műszerek összehangolt adatai lehetővé tették, hogy minden részlet feltáruljon a mágneses lavina természetéről. Elképzelhető, hogy az elkövetkező években még fejlettebb röntgenfelvételek pontosíthatják a folyamatokat, nemcsak a Nap, hanem más, nagy energiájú csillagok esetében is.
Az új adatok tehát nemcsak a csillagászatot, hanem a földi technológiák biztonságát is érintik, miközben az univerzum egyik leglátványosabb és legveszélyesebb természeti jelenségének titkait tárják fel.
