Röntgensugaraktól a radioaktivitásig
Marie Curie a párizsi Sorbonne-on orvosi tanulmányokat folytatott, amikor a radioaktivitás új tudományos területét választotta doktori témájának. Ebben az időben, 1895-ben Wilhelm Röntgen felfedezte a híres röntgensugarakat, majd egy évvel később Henri Becquerel véletlenül rájött, hogy az uránsók fény nélkül is gyenge sugárzást bocsátanak ki. Marie számára világossá vált: erre a témára bátran alapozhatja saját kísérleteit.
Pierre Curie, Marie férje, keresett számára egy sötét, zsúfolt raktárhelyiséget munkahelyként a Párizsi Városi Ipari Fizikai és Kémiai Iskolában. Pierre annyira belefeledkezett felesége kutatásába, hogy saját projektjeit is félredobta érte.
Kulcsszerepet kapott az elektrométer
Marie a kutatás során a Jacques Curie által feltalált piezoelektromos kvarcelektrométerrel dolgozott. Ezzel a szerkezettel képes volt mérni a sugárzás által keltett gyenge elektromos áramokat. Ez lehetővé tette, hogy ne csak a fotólemezeken látható hatásokat kövesse nyomon, hanem a sugárzás intenzitását is pontosan mérni tudja.
Noha a nedves raktárhelyiség sok gonddal járt, Marie végül rájött: a sugárzás erőssége a vizsgált ásványban lévő urán mennyiségétől függ. Ezek után már azt feltételezte, hogy a jelenség az urán atommag szerkezetére vezethető vissza.
Új elemek születnek, megszületik a világsiker
A Curie házaspár, valamint Gustave Bémont, az iskola vegyészeti tanszékének vezetője az uránszurokérc (pitchblende) nevű fekete ásványt kezdték vizsgálni. Ez az ásvány, amely főként uránt tartalmaz, néha sokkal intenzívebb sugárzást mutatott, mint maga az uránérc.
Marie felismerte, hogy az uránszurokérc (pitchblende) olyan anyagot tartalmazhatott, amely radioaktívabb, mint az urán vagy a tórium, s amely eddig ismeretlen elem lehetett. Kitartó kísérletekkel az ásványt alkotó több mint 30-féle anyagot próbálták elkülöníteni. 1898 júliusában sikerült azonosítaniuk egy anyagot, amely 60-szor erősebben sugárzott, mint az urán – ezt polóniumnak nevezték el. Decemberben megtalálták a másikat, a rádiumként elnevezett anyagot, amely 900-szor radioaktívabb volt, mint az urán.
A Curiék néhány éven keresztül egy rosszul szellőző bódéban dolgozva végül elkülönítették az új elemeket. Ezek a nagy áttörések 1903-ban Nobel-díjat hoztak számukra a fizikában – Marie Curie végül csak a férje közbenjárása révén kapta meg a rangos elismerést. 1911-ben Marie már egyedül vehette át a kémiai Nobel-díjat a rádium kutatásáért.
A tudomány árnyoldala: a halálos radioaktivitás
Pierre Curie egy hirtelen balesetben, egy lóvontatta kocsi kerekei alatt vesztette életét 1906-ban, Marie pedig a világháború során röntgenautók fejlesztésével is segítette a katonákat. A rádium használatával először bizonyította, hogy a sugárzás gyorsabban pusztítja el a beteg sejteket, mint az egészségeseket – ez a tapasztalat vezetett el a rákkal szembeni sugárterápia megszületéséhez.
Nem kizárt, hogy a gyakori sugárzás okozta sebek és mérgezések áldozata lett mindkét Curie: Marie 66 évesen, 1934-ben halt bele valószínűleg a rádium okozta aplasztikus anémiába, egy leukémiatípusba. Még ma is ólomtartályban őrzik jegyzetfüzetét, amelybe annak idején a halálos felfedezéseit jegyezte.
Ezáltal arra lehet következtetni, hogy a történelem legnagyobb tudományos áttörései gyakran komoly áldozatokkal jártak.
