A robbanás nyomában
Az eseményt eredetileg egy rendkívül erős gamma-kitörés jelezte március 14-én, amelyet az űrben működő SVOM műszer regisztrált. A fényes villanás után az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Távcsövével (VLT) igazolták az extrém távolságot. A döntő áttörés azonban csak 110 nappal később, a JWST NIRCam kamerájával végzett célzott megfigyelések alapján született meg: sikerült különválasztani magának a robbanásnak a fényét attól a halvány galaxisétól, amelyben bekövetkezett.
Hasonlít a közeli szupernóvákra
Martín-Carrillo asztrofizikus szerint a felfedezés azért is sorsfordító, mert eddig szinte minden szupernóvát a kozmikus szomszédságunkban tanulmányoztak, és most először sikerült ilyen távoli példányt is felfedezni. Modellek segítségével előre megjósolták, milyen fényességűnek kell lennie a robbanásnak, és meglepő módon a megfigyelt adatok tökéletesen igazolták ezeket a számításokat.
A mért szupernóva fényessége és színképe nagyon hasonlít a ma is megfigyelhető, gamma-kitörésekkel összefüggő példányokra, például az SN 1998bw-re. Ez arra utal, hogy az ősuniverzum óriáscsillagai a vártnál jobban hasonlítottak mai társaikra, pedig a környezetük sokkal kevesebb fémet tartalmazott. Az is kizárt, hogy egy extrém fényes, úgynevezett szuperfényes szupernóváról lenne szó.
Új kérdések és további vizsgálatok
A felfedezés megdönti azt a korábbi elképzelést, miszerint a hajdani csillagrobbanások látványosan különböztek volna a mostaniaktól, és inkább sárgábbak vagy fényesebbek lettek volna. Bár ez az eredmény új alapot ad a csillagfejlődés tanulmányozásához, a kutatók szeretnének további JWST-megfigyeléseket is végezni: két éven belül új észlelésekkel szeretnének teljes képet kapni a nagyon távoli, halvány galaxisról és a szupernóva pontos szerepéről.
