Átíródó vándorlási minták és szabad felfedezőkedv
Az arizonai rétisasokat 2017 és 2023 között műholdas jeladókkal követték a tudósok: összesen 24 frissen kirepült fiatalt és 2 nem ivarérett egyedet vizsgáltak. Eddig úgy gondolták, hogy az arizonai rétisasok nagy része egész évben a fészkük közelében marad, de az adatok szerint a nem szaporodó egyedek elképesztő távolságokat tesznek meg, és észak felé vonulnak. Mivel Arizona madarai télen kezdenek költeni, náluk a nyári és őszi időszak számít nem szaporodási időnek – ekkor hagyják el a fészkeket, és indulnak északra, szemben a megszokott déli iránnyal. Ez a fordított időzítés izgalmas kérdéseket vet fel az alkalmazkodási tendenciákkal kapcsolatban is.
Az ősi pihenőhelyek jelentősége
A megfigyelt rétisasok ugyanazokat a tavakat és folyókat használták pihenőként, amelyeket már egy, az 1980-as években végzett kutatás is kiemelt fontosságúnak talált. Ezek a helyszínek generációkon át stabil, kitüntetett jelentőséggel bírnak. A felmérés szerint a fiatal és idősebb sasok egyaránt a nyugati hegyvidéki vándorlási folyosót követik, legtöbbször az Egyesült Államok északi államaiba, sőt egészen Kanadáig eljutnak. Az idősebb egyedek útvonala egyre precízebb, ahogy többször teljesítik az utat. A fiatal példányok elsősorban azért utazhatnak ilyen messzire, hogy szezonális élelemforrásokat – például ívó lazacokat vagy vízimadarakat – kutassanak fel.
Hosszú utak, halálos veszélyek
Az arizonai sasok vándorútja veszélyekkel teli: áramütés, ólom- és rágcsálóirtó-mérgezés, szélturbinákkal való ütközések, élőhelyvesztés és az éghajlatváltozás bizonytalanságai egyaránt fenyegetik őket. Egy megjelölt fiatal sas tíz amerikai állam és négy kanadai tartomány átszelése után Észak-Kaliforniában telepedett le, de később áramütés végzett vele – ez a nagyméretű ragadozómadarak gyakori végzete. A szakértők szerint az ilyen példák jól mutatják, mennyire nehéz pontosan meghatározni, milyen gyakran alapítanak az arizonai rétisasok új populációkat máshol.
Jövőbeli természetvédelmi lépések
A kutatók sürgetik a vándorlási útvonalak további vizsgálatát, kiemelve: ha ismétlődő mintázatok azonosíthatók, a természetvédelmi intézkedések is sokkal célzottabbak lehetnek. Fontosnak tartják továbbá összehasonlítani az arizonai sasokat más, déli peremvidékről északra vándorló madárpopulációkkal, hogy jobban megértsék az efféle észak felé indulás előnyeit és kockázatait. A vándorlási folyosók, pihenőhelyek és kritikus infrastruktúra védelme az egyedek túlélésének kulcsa, ezért minden életszakaszra kiterjedő kutatás elengedhetetlen. Emellett a fiatal sasok felfedező útjai fontos tudományos információkat nyújtanak a jövő természetvédelmi stratégiáihoz.
