Az egyenlőtlenség és a klímaválság: ugyanannak a krízisnek két arca

Érdekes felvetés, hogy a klímaváltozást és az egyenlőtlenséget szorosabban kellene kezelnünk a jövőben. A vezető nemzetközi intézmények szerint a társadalmi különbségek nemcsak szociális, hanem makrogazdasági és rendszerszintű kockázatot is jelenthetnek, amikor a környezeti kihívásokkal szembesülünk. Az egyenlőtlenség ugyanis jelentősen rontja azon képességünket, hogy hatékonyan harcoljunk a klímaváltozás és más környezeti fenyegetések ellen. A kutatások rávilágítottak arra, hogyan lehet a környezeti és energetikai átmenetet olyan szempontból megközelíteni, hogy közben csökkenjenek a társadalmi különbségek. Dél-afrikai, kolumbiai, indonéz és mexikói példákat vizsgálva látható, hogy a klímaintézkedések akár erősíthetik, akár csökkenthetik a jelenlegi törésvonalakat – attól függően, hogy mennyire igazságosak a meghozott döntések.

Az igazságos átmenet hiánya

Az igazságos átmenet fogalma azt jelentené, hogy a zöld gazdaságra való átállás során mindenki életkörülményeit figyelembe vesszük. Elvileg senkinek sem szabadna lemaradnia, hiszen a társadalmi szempontokat hangsúlyozó irányzat a fenntarthatóságot kívánja biztosítani. Sok ország már beemelte nemzeti klímastratégiájába az igazságos átmenet elvét, a gyakorlatban azonban a méltányosság sokszor háttérbe szorul.

Például a zöld munkahelyek szépen hangzanak, de az új lehetőségek típikusan azokhoz kerülnek közelebb, akiknek már korábban is előnyeik voltak: egyetemi végzettségű, városi férfiakhoz. Eközben a nők, a fiatalok és a vidéki közösségek ki vannak zárva ezekből a lehetőségekből.

A megújuló energiaforrásokat kiépítő infrastruktúra többnyire nagy cégek és multinacionális vállalatok kezében van. Dél-Afrikában például egy profitközpontú megújuló program végül a pénzügyi szereplőknek, és nem a háztartásoknak kedvezett, miközben az áramdíjak magasak maradtak.

A környezetvédelemre létrehozott programokat gyakran felülről irányítják, a társadalmi részvételt mellőzve, így a helyi közösségek gyakran vesztesként kerülnek ki.

Mit kellene máshogy csinálni?

Az egyenlőtlenség enyhítését nem elegendő egy szociális kiegészítőként kezelni – alapelvnek kellene lennie. Már az oktatási rendszerben el kellene kezdeni a megújuló energiákhoz vagy az energiahatékonysághoz kapcsolódó képzéseket, hogy mindenkihez eljussanak az új gazdasági lehetőségek, szem előtt tartva a helyi igényeket és a nemi egyenlőséget.

Több támogatásra lenne szükségük a kisvállalkozásoknak is, amelyek a legtöbbször informális körülmények között, túlélési stratégiákkal működnek, és kimaradnak az átmeneti programokból. Kolumbiában látszik, hogy az igazságos átmenet terveiből ők szinte teljesen kimaradtak.

Az adózásnál sem mindegy, kire hárul a teher. A mexikói adatok bizonyítják: tonnánként 30 dolláros (kb. 11 500 Ft-os) szén-dioxid-adó inkább a közép- és alsó jövedelműeket sújtaná. Ám ha a bevételeket célzott készpénzes támogatások formájában visszajuttatják a szegényebb, energiahiányos háztartásoknak, a beavatkozás már igazságosabb és jótékonyabb hatású.

A tulajdonosi viszonyok megváltoztatása, vagyis ha a közösségek is részt vesznek a megújuló energia előállításában, növelheti a részvételt és a helyben maradó hasznot. Egy indonéz halászati szövetkezet például napelemmel működő jéggépet vásárolt, amelyből jelentős bevételnövekedés és költségmegtakarítás származott.

Ennek fényében

Az egyenlőtlenségek alááshatják a klímaváltozás lassítására tett erőfeszítéseket, ezért integrálni kellene a társadalmi igazságosságot minden klímapolitikai lépésbe. Az eddigi legsikeresebb példák és kudarcok tanulságul szolgálhatnak a döntéshozóknak. A legfontosabb kérdés még mindig megválaszolatlan: hogyan valósulhat meg a gyakorlatban az igazságos, mindenkit bevonó zöld átmenet?

2025, adminboss, phys.org alapján

Share on Social Media