
Az őslakosok technikai zsenialitása
A moai-ok mozgatása évtizedek óta szenvedélyesen vitatott téma a kutatók között. A szigetre i. sz. 1200 körül érkeztek a polinéz telepesek, akik a mindössze 164 km²-es területen közel ezer óriási szobrot emeltek, egyesek akár tíz méter magasak és mintegy 82 tonnát nyomnak. A ceremoniális helyszínek, ahová a moai-ok többségét állították, átlagosan két kilométerre találhatók a bányáktól, de némelyik szobor akár 18 kilométeres utat is “megtett”.
Külön figyelmet érdemel, hogy a szobrok kőbe faragásának korai szakaszában a moai-ok előredőlő testtartást és alacsony súlypontot kaptak. Ez a forma tökéletesen alkalmas volt arra, hogy kis csoportok hosszú kötelekkel oldalra lengetve „léptessék” őket, mintha a szobrok ringatózva maguktól járnának. A friss kutatásban 3D-s modelleket készítettek a régi közlekedési utakon maradt 62 moairól. Ezek 6–15 fokos előredőléssel készültek, súlypontjuk pedig alacsonyan maradt, hogy az „élő” szobor ne boruljon fel menet közben.
A moai „sétáltatásának” rekonstrukciója
A tudósok modellezése során kiderült: mindössze három hosszú kötél, egy D-alakú talp, és akár már 15 ember is elég lehetett ahhoz, hogy a szobor „lépjen”. A lépés hossza átlagosan 89 centiméter volt, így egy átlagos méretű moai egy 10 kilométeres úton körülbelül 11 000 lépést tett meg. A láncolt oldalirányú húzások által létrejövő ingamozgás miatt, ha a mozgást egyszer elindították, onnantól a szobor szinte „magától” sétált, a lépéseket egyre kevesebb erővel kellett megtenni.
A kutatók számítása szerint a legtöbb szobor mozgatásához 15–60 ember kellett az elindításhoz, majd 5–25 a további mozgás fenntartásához – jóval kevesebb, mint a régi elméletekben feltételezett több száz fős csapatok. Egy óra alatt mintegy 310 métert tudtak megtenni, és meglepő módon a nagyobb szobrok – hosszabb lépéseiknek köszönhetően – sem haladtak lassabban.
Bár a régészeti bizonyítékok szerint az út menti moai-okon még nem faragták ki a szemüket – ezeket csak a végső helyszínen, a ceremoniális felállítás után dolgozták ki –, ez is azt igazolja, hogy a moai-ok alapvető aránya és formája a szállítás idején eltért a végleges megjelenéstől.
Alternatív elméletek és kihívások
Egyes kritikák szerint a kutatók által modellezett „járó” moai csak egy a lehetséges szállítási módok közül, és abban sincs teljes egyetértés, hogy minden moai-t ugyanígy mozgattak-e. Elképzelhető, hogy a közút menti moai-ok egyedi formájuk vagy rendeltetésük miatt különböztek – talán más emberek készítették őket, vagy más céllal. Bár több elmélet is létezik, még egyik sem illeszkedik ilyen jól minden régészeti részlethez.
Ebből adódóan egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a moai-ok sétáltatása nem csupán mítosz, hanem fizikai valóság. A Húsvét-szigeti moai tehát nem pusztán álló csodák – hanem mozgó, „életre kelt” emlékei egy különleges civilizáció technikai zsenialitásának.