A tekintély forrásai és történelmi párhuzamok
Évezredeken át jellemző volt, hogy az emberek különféle tárgyaknak, rendszereknek tulajdonítottak tekintélyt, sőt, emberi vagy emberfeletti szándékokat, gondolatokat. A görög jóslatok, a kínai Ji King (I Ching), vagy akár a mai, látszólag egyszerű algoritmusok is ilyen megszemélyesítés célpontjai. Egy FitBit vagy egy Spotify ajánlórendszere ugyanúgy képes azt az érzést kelteni, hogy ismeri és érti használóját, sőt, talán jobban tisztában van az ízlésével, mint ő maga. Nem elhanyagolható tényező, hogy ebben lappangva jelen van a vágy is, hogy valaki vagy valami felmentést adjon döntéseink következményei alól.
Az erkölcsi határok tágulása
Az erkölcs évszázadokon át folyamatosan fejlődött, ahogy bővült azok köre, akik számítanak, akiknek jogai és méltósága van. Korábban a nők nem szavazhattak, a rabszolgaság széles körben elfogadott volt, sőt, akár a lovak utcai halálra verése is mindennapi eseménynek számított. Ezek nem csupán jogi vagy társadalmi változások eredményei, hanem az erkölcsi kör bővülése is. Mindezek dacára, amikor e kör tágul, óhatatlanul felmerülnek új, nehezen besorolható kategóriák: ki számít emberinek, mi jár neki, és mi vonatkozik nem emberi entitásokra? Itt jönnek képbe a MI rendszerek, amelyekre már sokan alkalmazzák az emberi erkölcs mércéit.
Mennyire bízhatunk meg a mesterséges intelligenciában?
A MI – bármilyen hihetetlenül is hangzik – egyértelműen az ember alkotása. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyi döntési jogot vagy tekintélyt adunk át ezeknek a rendszereknek. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne ruházzuk fel a gépet túlzott bizalommal – így könnyen túlértékeljük az objektivitását. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy tech cégek által fejlesztett rendszereknek gyakran megvannak a saját érdekeik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a felhasználók vagy a társadalom jólétével. Ezért fontos tudatosan kezelni, mennyire bízzuk rá ezeket a rendszereket életünk különféle döntéseire.
A morális döntések kiszervezése a gépeknek
Az MI már nem csak technikai, hanem erkölcsi kérdéseket is felvet. Például a Michigan állambeli Ann Arborban tesztelt önvezető autók is ilyen dilemmákkal szembesülnek: ha a baleset elkerülhetetlen, és egy kisgyermek az édesanyjával kel át az úton, ki élvez előnyt a gép döntésében? A jármű egy fának kormányozza magát, veszélyeztetve az utasokat, vagy elüti a gyalogost? Bár ezek a döntések algoritmusokon keresztül születnek, a háttérben kénytelenek vagyunk valamilyen emberi mércét vagy értékrendet beépíteni. Lényegében az erkölcsi felelősség egy részét átruházzuk a gépre, de a döntések erkölcsi alapjai továbbra is emberiek maradnak.
Az MI istenítésének veszélyei
Bár a társadalmat gyakran MI-optimistákra és MI-pesszimistákra szokás osztani, nem elhanyagolható, hogy a kritikátlan rajongás legalább annyira veszélyes, mint a végletekig való rettegés. A technológia története tele van hasznos találmányokkal, amelyek ugyanakkor nem várt következményekkel is jártak – gondoljunk csak a repülőre, az autóra vagy az atomenergiára. Az MI körüli istenítés sokszor ugyanazokat a társadalmi reflexeket váltja ki, mint amikor valaki a lefagyott számítógépére kiabál, vagy dühében belerúg az autójába. A nagy különbség ma már az, hogy olyan rendszereket építünk, amelyek kényelmesen be tudják tölteni az emberi tulajdonságokkal felruházott „másik” szerepét, és valódi, életbevágó döntésekben vehetnek részt.
A fentiek tükrében
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos hiedelmek szorosan összefüggnek azzal, ahogyan mindig is kerestük a felmentő, tanácsadó vagy ítélkező tekintélyeket önmagunkon kívül. Miközben újra és újra emberi tulajdonságokat ruházunk az élettelenre, a MI képes könnyedén átvenni a különféle morális döntésekkel járó szerepeket. De nem szabad elfelejteni: a gép a mi alkotásunk, a mi érdekeink, félelmeink és hibáink tükre – és a végső, felelős döntéseket mindig nekünk, embereknek kell meghoznunk.
