Egy fenyegető fordulópont
2014-ben NASA-kutatók jelentették be, hogy a nyugat-antarktiszi jégtakaró egy része visszafordíthatatlan olvadásba kezdett. A régió peremén húzódó, 2 km vastag gleccserek sokkal gyorsabban veszítenek tömeget, mint amennyit a hópótlás ellensúlyozni tudna. Fontos hangsúlyozni, hogy így a jég visszahúzódása elkerülhetetlenné válik, és már csak az időzítés kérdése marad – nem az a kérdés, hogy “ha”, hanem hogy “mikor”. Ha a legjelentősebb gleccserek (mint a Thwaites vagy a Pine Island) összeomlanak, akár méteres szintemelkedés is várható, amely addig lakott területeket borítana el. És ez még csak a kezdet – a teljes jégtakaró eltűnése világszerte újrarajzolná a partvonalakat.
Jégkatasztrófa – de mikor?
Sokáig úgy gondolták, hogy a jégtakaró elvesztése évszázadok alatt zajlik majd le. 2016-ban azonban egy úttörő tanulmány felvetette, hogy az olvadó jégszirtek láncreakciója, az úgynevezett “jégszirt-instabilitás” akár néhány évtized alatt végbemehet – ez az ENSZ klímaváltozási testületét is megrázta. Megalkották a legrosszabb forgatókönyvet: ha az ipari kibocsátások a jelenlegi szinten maradnak, a tengerszint 2100-ra egy méterrel, 2300-ra pedig közel 5 méterrel emelkedhet – csupán az Antarktisz hozzájárulása miatt. Fontos kiemelni, hogy egy ilyen gyors összeomlásra jelenleg sincs tudományos konszenzus: egyes kutatók szerint sokkal lassabb folyamat várható, mások viszont azt sem zárják ki, hogy már az évszázadunkban fordulóponthoz érkezhetünk. Következésképpen a part menti nagyvárosok, például New York, Miami vagy Houston könnyen lehet, hogy egyszerűen nem lesznek felkészülve.
A nyugat-antarktiszi jég sajátos sebezhetősége
1978-ban John Mercer glaciológus állt elő azzal a mára klasszikussá vált elmélettel, hogy Antarktika nyugati medencéje különösen kitett a felmelegedésnek, mivel jégrétege nem szárazföldön, hanem egy tenger alatti mélyedésben fekszik – a tengerszint alatt, közvetlenül érintkezve a viszonylag meleg tengervízzel. Ezért amikor olvad az alsó réteg, a “megtámasztás” gyengül, és a jégperem beljebb húzódik. Amint az úszó jégtáblák széttöredeznek, a mögöttük tornyosuló vastag jég akadály nélkül zúdulhat a tengerbe, drasztikus tengerszint-emelkedést okozva.
Az összeomlás élő példája
2002-ben a közel 3 144 km²-es Larsen B jégself egyetlen hónap alatt omlott össze. A felszíni olvadékvíz feltörte a jég repedéseit (hidrofraktúra), így a jég akadály nélkül darabokra hullott. Az addig általa megtámasztott gleccserek, például a Crane, hirtelen ömleni kezdtek a tengerbe. Fontos hangsúlyozni, hogy a Larsen B összeomlása szolgált alapul a 2016-os szimulációkhoz, amelyek szerint ilyen láncreakció akár 1 méterrel növelheti a tengerszintet 2100-ig.
Mi lassíthatja a visszahúzódást?
Az utóbbi évek kutatásai árnyalták a gyors összeomlás elméletét. Bár a jégszirtek fizikailag valóban instabilak, ilyen mértékű és gyors láncreakció ritka vagy eddig ismeretlen volt a természetben. Két fontos “fékező mechanizmus” is létezik: egyrészt, ahogy egy jégszirt leszakad, a mögötte lévő jég elvékonyodik, így az újabb szirtek is alacsonyabbak lesznek. Másrészt, a gleccserek folyamatosan tolják előre a jeget, lassítva az összeomlási hullámot. Továbbá, a leszakadó jégtömbök gyakran egy sűrű, zavaros “jégkeveréket” (mélange) hoznak létre, amely ideiglenesen támaszt nyújthat. És ott a mélyben a szilárd kőzet is: ha a visszahúzódás nem túl gyors, a súlyvesztéssel a földkéreg megemelkedik, kissé “kiemelve” a jeget és lassítva az olvadást. Ha viszont az összeomlás túl gyors, ez a mechanizmus nem tud lépést tartani.
Hogyan becsülhetjük a múltból a jövőt?
Korábban úgy hitték, hogy a jégtakaró stabil marad, sőt, több hóval még növekedhet is a felmelegedéssel – ezt azonban a felszíni mérések igazolta gyors olvadás cáfolta. Az Amundsen-tengerhez tartozó fő gleccserek már az 1990-es évektől látványosan visszahúzódnak. Érdekesség, hogy a felszíni olvadás jelentősége egyre nő: egyes kutatók szerint az Antarktisz gyorsan elérhet oda, hogy a grönlandihoz hasonló “felszíni olvadás + alsó csúszás” mechanizmus is megjelenjen. Mindezek dacára a modellek gyakran figyelmen kívül hagyják a víz lefolyásával és repedésekkel kapcsolatos részfolyamatokat. Így könnyen alábecsülhetjük a jégtakaró valódi érzékenységét.
Mennyi időnk maradt?
A jelenlegi előrejelzések 2100-ra fél–egy méter körüli tengerszint-emelkedést valószínűsítenek – de ezek jelentős bizonytalansággal terheltek. Ha a jégszirt-láncreakció elmélete helytálló, az emelkedés akár a duplájára is nőhet. Egy biztos: minél több szén-dioxid kerül a légkörbe, annál nagyobb a kockázat, és annál kevésbé tudjuk korlátozni a bajt. Mindezek mellett a jövő pontos üteme továbbra is sok ismeretlennel terhelt. Következésképpen már ebben a században radikálisan átalakulhatnak a partvidékek – akár nagyobb forradalomban, mint azt korábban hittük.
