
Kihagyhatatlan Kirby-ünnep, vizuális orgia
A friss verziót a Switch 2 konzolhoz igazították, ami alapból garancia a látványos színekre, sima animációkra és elképesztően pörgős pályákra. A számos játszható karakter között ott vannak Kirby ellenfelei, barátai és természetesen a főgonoszok is – a sorozat eddigi történetéből válogatva. A zenei aláfestés remek: egyszerre szólnak az új dalok és az újrakevert klasszikusok, amelyek szinte elviszik a hátukon az egész játékot. Ráadásul a képi világ szinte vibrál a színektől, a pályák díszletei, látványelemei pedig kimagaslóak.
Ez mind szép és jó, csakhogy a vizuális kavalkád hamar múló élvezetté válik, ha belefogunk a tényleges játékba.
Elképesztően egyszerű irányítás, gyorsan kiürülő tartalom
Az Air Riders egyik legszokatlanabb eleme, hogy nincs hagyományos gyorsítógomb. A járművek maguktól gyorsulnak, a játékos mindössze két gombbal irányíthat: az egyik a fék, amivel egyúttal feltölthetünk egy gyorsítást, a másik pedig a karakter egyedi képességét aktiválja. Ezenkívül pörgetést végezhetünk a bal karral, amivel némi extra trükköt vihetünk be.
A játék ezért igencsak könnyen tanulható, a kezdőket rögtön bevezető, interaktív tutorial segíti – és mivel a járművek többsége képes repülni, így nemcsak a hagyományos vezetésen múlik a verseny sikere. Ennek ellenére gyorsan kiderül, mennyire kevés tartalom vár azokra, akik a tutorialok után is maradnának.
A City Trial megmenti a bulit – de csak csapatban
A leglátványosabb és legélvezetesebb játékmód egyértelműen a City Trial. Itt akár 16 játékos bolyonghat egy óriási városi pályán öt percen át, különféle járműveket és fejlesztéseket gyűjtve, időnként rövid kihívásokkal, minijátékokkal, sőt boss-harcokkal feldobva a menetet. A kör végén mindenkinek a saját járművével, a megszerzett képességekkel kell boldogulnia egy rövid stadionjátékban, amely lehet gyorsaság-, repülés- vagy éppen harcközpontú.
Ez a mód szerencsére helyi és online többjátékosban is működik – utóbbi esetén egy közös társalgó is rendelkezésre áll: ebben a baráti kör kiélheti kreativitását, megmutathatja az összegyűjtött karaktereket, járműveket, matricákat, emote-okat.
A City Trial viszont akkor működik igazán, ha ismerősökkel játszod, akár online, akár személyesen. Ekkor a színes kavalkád egy őrült, röhögésbe fulladó versennyé válhat.
Felejthető versenyek, elavult játékmódok
A többi lehetőség – az Air Ride hagyományos versenyei, illetve a Top Ride felülnézetes változata – csak rövid ideig köti le az embert. Az Air Ride-pályák villámgyorsan lepörögnek, és hacsak nem szorítasz ki minden cseppet az egyedi karakter- és jármű-kombinációkból, hamar monotonná válik. A Top Ride irányítása, váltása túl bonyolult, az egész úgy hat, mintha egy elnyújtott Mario Party minijáték lenne.
A Road Trip: Unalmas, repetitív történetmód
Az Air Riders egyetlen igazi egyszemélyes módja a Road Trip – ez pedig csalódást keltő. A játékosnak 60–90 percig különböző kihívásokat kell teljesítenie, járműveket gyűjtenie, erősítenie, néha bossokat legyűrnie. A feladatok állandóan ismétlődnek, a kihívásszint alig nő, és ha mégis, annak fő oka az lesz, hogy a túltuningolt jármű már alig vezethető. Az átvezető animációk felejthetők, az igazi díjak helyett pedig javarészt matricák vagy egyéb haszontalan kozmetikai tárgyak kerülnek a gyűjteményedbe.
A Road Trip lenyomása inkább meló, mint szórakozás, élmény helyett unalom, kihívás helyett mechanikus kattintgatás.
Ítélet: Több mint húsz év után is felszínes
Mindezt figyelembe véve, míg az új Air Riders valóban szebb, színesebb, tartalmasabb – több karakterrel, több járművel, több kozmetikai opcióval –, az alapélmény ugyanaz maradt: vékony tartalom, amely igazán csak City Trial módban, ismerősökkel játszva élvezhető. Egyedül, vagy kis adagokban gyorsan kifullad. Az Air Ride klasszikus versenymódja és a történetmód nem adnak elég okot a visszatérésre, City Trialból is csak rövid ideig tart a lendület.
Ennek következtében, ha 28 000 forintot kell rá áldozni, könnyen találni olyan verseny- vagy partijátékot, ami hosszabb távon többet ad – még a leghűségesebb Kirby-rajongóknak is. Az eredeti 2003-as kritikák végül is nem tévedtek; a folytatás sok szemetet halmozott a polcokra, de köztük igazi kincs kevés akad.
