A Chancay kikötő: kapu Ázsia felé
A perui Chancayban tavaly megnyílt új mélytengeri kikötő technológiai csodának számít. Egy hatalmas, színházméretű kivetítőn követhető minden, ami a hajóforgalomban történik: járművek helyzete, rakodási idők, hatékonysági mutatók. Mégis a leglátványosabbak azok a digitális sávok, amelyek ezer kilométerekre Ázsiába vezetnek, az óceán túloldalán lévő legnagyobb gazdaságok felé.
Peru számára ez az infrastruktúra-beruházás húszéves álom beteljesülése, amely célul tűzte ki, hogy az ország Dél-Amerika globális szállítási csomópontjává váljon. Kína számára viszont stratégiai jelentősége van: ez az első olyan dél-amerikai projekt, mely a világtörténelem legnagyobb összefüggő infrastrukturális vállalkozásának, az Övezet és Út programnak a része. A kikötő egyszerűbb, gyorsabb útvonalat kínál az ásványkincsek, szója, marhahús és fafélék szállítására, míg Kína gépjárművei és elektronikai termékei közvetlenül juthatnak el a dél-amerikai piacokra. A legnagyobb konténerszállító hajók is kiköthetnek, több mint tíz nappal rövidítve az átfutási időt.
Az Andokon túl: új utak, új veszélyek
Jelenleg az amazóniai áruk nagy része csak nehezen tudja átszelni az Andok magas hegyláncait. A Chancay kikötő azonban új lendületet adott régi álmoknak: autóutak, vasutak és vízi útvonalak tervezése gyorsult fel, amelyek összeköthetik az amazóniai térség óriási erőforrásait a világpiaccal. Ez viszont a zöld szervezetek és erdészeti szakemberek szerint újabb, végzetes veszélyt jelent az esőerdő sérülékeny ökoszisztémájára.
A kikötőhöz vezető utakat máris elkezdték tervezni. Párhuzamosan Kína és Brazília hivatalosan is vizsgálja olyan, Brazília atlanti partvidékétől Chancayig nyúló vasútvonal lehetőségét, amely révén az áruk sokkal gyorsabban haladnának át a kontinensen, elkerülve a Panama-csatornát és a déli kerülőutat. Még ha a teljes, keresztkontinentális vasút nem is épül meg, már önmagában a kikötő felpezsdíti az infrastrukturális beruházásokat, és mindezt a Kína által diktált gabona- és ásványéhség mozgatja.
Az esőerdő határán: ökológiai katasztrófa fenyeget
A sűrű, még fel nem térképezett fajokban gazdag amazóniai vidéken most kínai teherautók, munkagépek válnak megszokottá. A tervek szerint a brazil Cruzeiro do Sul várost egy mintegy 690 kilométeres útszakasz kötné össze Pucallpával – Peruban, az amazóniai faipar központjával –, ahonnan már most vezet út Chancayba. Ez a terület két nemzeti park és tíz őslakos törzs otthona, közülük néhány önkéntes elszigeteltségben él.
A tapasztalat szerint az úthálózatok halcsontmintázatban szelik át az esőerdőt, utat nyitva a fakitermelők, vadászok, bányászok előtt, ezzel drasztikusan csökkentve a fák szénmegkötő képességét. Egy friss kutatás szerint minden 1 kilométernyi főút az esőerdőbe 50 kilométer másodlagos úthálózatot generál, amelyek 300-szor több területet pusztítanak el, mint az elsődleges utak. Az új megaberuházások így visszavonhatatlan változásokat hozhatnak, különösen, ha a vonalak lakatlan, érintetlen térségeket szelnek át, ahonnan az emberi hatás eddig kimaradt.
Kínai pénz és állami nyomás
A COSCO kínai hajózási óriáscég 60 százalékos részesedésszerzésével egyértelművé vált: Chancayhoz új utak kellenek. A brazil kormány öt nagy út, valamint összesen 65 autópálya, 40 vízi út, 35 repülőtér, 21 kikötő és kilenc vasút építését tervezi az Amazonas térségében. Kína állami és magánvállalatai bőkezűen fektetnek be a még szabadon lévő természeti területeken; ahol a kínai tőke megjelenik, a környezetvédelmi szabályozás lazul, a helyi lakosokat ritkán vonják be az egyeztetésekbe.
A perui hivatalnokok, szabályozó szervek is egyre inkább segítik a gyors engedélyezést. Elképzelhető, hogy Chancay köré később különleges gazdasági övezet is épül, ahol globális cégek, például az Apple, a GE és a Samsung hozhatnak létre központokat.
Feszültségek, robbanások és helyi veszteségek
A helyiek szerint Chancay városát szó szerint széttépték a kikötő építése során. 2016-ban váratlanul, előzetes figyelmeztetés nélkül kezdődtek a robbantások. Az építkezés során sok ház megrogyott, néhány összedőlt, a lakók kiűzöttek lettek saját otthonaikból, az óceánparti mocsármadarak eltűntek.
A civil összefogást Miriam Arce szervezte meg; saját boltjából irányítva ellenállást indított az átláthatatlan, titokban zajló folyamatok ellen. Elmondása szerint a lakosságot és a helyi halászokat megosztották: a cégek ösztöndíjakat ajánlottak fel, a hallgatásért pedig akár 1,2 millió forintnak megfelelő összeget fizettek. Sokan kénytelenek voltak elfogadni az ajánlatot, és beletörődtek abba, hogy a halfajok eltűnésével veszélybe kerül a megélhetésük.
Automatizált kikötő, elektromos álmok
A kikötő szinte teljesen automatizált: 500 önvezető elektromos teherautó végzi a rakodást, minden gép elektromos. A berendezések, daruk vezérlése egy hűtött, kényelmes vezérlőközpontból történik. A hajóforgalom megszakítás nélkül zajlik, 1,7 kilométeres hullámtörő óvja a terminált a hullámzástól és a viharoktól.
A hivatalos cél az, hogy Peru mezőgazdasági nagyhatalommá váljon, de a kikötő már most is sokkal több, mint élelmiszer-logisztikai bázis: ez Kína amazóniai befolyásának központja lett – mindössze 23 nap alatt érnek el a hűtött élelmiszerrel teli konténerek Sanghajba. Mindez azonban egy teljes kontinens erőviszonyait boríthatja fel.
Meddig bírja az esőerdő?
Idővel Chancay újabb beruházásokat, újabb utakat vonz, miközben az Amazonas esőerdeje már most a pusztulás szélére sodródott. Nincs mindenre jogi garancia, a helyi lakosság gyakran csak utólag szembesül a következményekkel, miközben egyre nagyobb nemzetközi vállalatok és országok a gyors meggazdagodás lehetőségéhez igazítják döntéseiket.
Továbbá ha nem sikerül fékezni ezt az erdőirtó rohamot, az Amazonas menthetetlenül elveszítheti azt a szerepét, amely nélkülözhetetlen a Föld klímájának stabilizálásához.
Az új, kínai hátterű gigaberuházás ezernyi módon írhatja át végérvényesen az Amazonas életét – és vele együtt a klímaváltozás elleni küzdelem teljes forgatókönyvét.
