A gleccserek és az óceán táplálékhálója
Az alaszkai Kenai-félszigeten két szomszédos fjordnál vizsgálták a helyzetet: az egyik gleccser, az Aialik, stabil maradt, míg a másik, a Northwestern, közel 15 kilométerrel húzódott vissza 1950 óta. Fontos tényező, hogy mindkét gleccser ugyanazt az alapkőzetet őrölte, így a kiindulási tápanyagmennyiség is azonos lehetett. Ez egyedülálló helyzetet teremtett, hiszen a változó csak maga a visszahúzódás volt, nem pedig a geológiai környezet.
A tudósok felszíni vizekből, hordalékból és jégtáblákból vettek mintákat. A vizsgálatokból kiderült, hogy bár mindkét gleccser ugyanazt a kőzetet koptatja, a stabil gleccserből származó üledékben sokkal több biológiailag hozzáférhető vas és mangán volt (előbbi 18%, utóbbi 26%), mint az erősen visszahúzódó Northwesternből származóban (biológiailag elérhető vas mindössze 13%, mangán pedig 14–15%).
Milyen következményekkel jár ez az élővilágra?
Nem elhanyagolható tényező, hogy ezeknek a mikroelemeknek a pótlása kulcsfontosságú a fitoplankton számára, amely nemcsak az óceánok táplálékhálójának alapját adja, hanem jelentős mennyiségű szén-dioxidot is megköt. A vas és a mangán hiánya már most is jellemző például az alaszkai-öbölben és a Déli-óceánban – ezek pedig a világ gazdag halállományát és halászatait is ellátják. Ezért az ilyen tápanyagok mennyiségének további csökkenése komoly fenntarthatósági kérdéseket vet fel.
A Northwestern gleccser visszahúzódása miatt azonban az üledék és a víz hosszabb időt tölt kőzettel érintkezve, így nagyobb a kémiai átalakulás esélye: ennek eredményeként a vas és a mangán egyre inkább olyan formát ölt, amelyet az élőlények már nem tudnak hasznosítani. Hiába kerül több üledék a tengerbe egy visszahúzódó gleccserről, ha azokban kevesebb az értékes tápanyag.
Mi várható a gleccserek világában?
A sarkvidéki és magashegységi gleccserek szinte kivétel nélkül tömegveszteséget szenvednek el az olvadás során, ezért ha a megfigyelt trendek másutt is igaznak bizonyulnak, annak súlyos következményei lehetnek a jövő tengerére nézve. Ez különösen igaz azokra a területekre, ahol a vas már most is hiánycikk, például az alaszkai-öbölben.
Fontos megjegyezni, hogy a kutatás csak két gleccsert vizsgált, ezért további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, máshol is hasonlóan alakul-e a tendencia. A következő lépésként tehát több, különböző állapotú gleccser vizsgálata várható világszerte – eltérő kőzettípusokkal és eltérő visszahúzódási ütemmel.
Az egyre gyorsabb gleccserolvadás így nemcsak a tengerszint-emelkedést, hanem a tengeri táplálékháló alapját is veszélyezteti a biológiailag értékes tápanyagok csökkenése miatt. Az eredmények fontos iránymutatást adhatnak a halgazdálkodás és a tengeri ökoszisztémák jövője szempontjából.
