Az MI és polimerek forradalma a festményrestaurálásban

Rejtett műkincsek és az idő hiánya

A világ legnagyobb műgyűjteményeinek mintegy 70 százaléka zárva marad a közönség előtt, főként állapotuk miatt. A hagyományos restaurálás rendkívül időigényes: akár évtizedekre is szükség lehet egyetlen festmény helyreállításához, mert minden sérült részt aprólékosan, színhelyes festéssel kell kijavítani. Kachkine az ötletét egy hosszú autóút során kapta, amikor galériákban szembesült azzal, mennyi kincs rejtőzik a raktárak mélyén sérülések és restaurálási elmaradások miatt.

Az új technika éles bemutatója

Kachkine módszerét egy 15. századi olajfestményen tesztelte, amelyen 5612 különálló sérülést kellett javítani. Az MI-modell 57 314 színárnyalatot generált a tökéletes színazonosság érdekében. Az egész helyreállítás mindössze 3,5 órát vett igénybe – hatszor gyorsabb volt, mint a hagyományos kézi munka. Kerülte a generatív MI-modelleket (mint például a DALL-E vagy a GAN), mivel ezek térbeli torzulást okoznak, és nem illeszthetők pontosan az eredeti felszínhez. Egyszerű sérülések esetén számítógépes képfeldolgozó eszközöket, bonyolultabb részeken (arcokon vagy fontosabb részleteken) pedig a restaurátorok klasszikus technikáit alkalmazta.

Digitális restaurálásból polimer filmrétegek

A folyamat a szokásos tisztítással kezdődik. Ezután az alkotást beszkennelik, az algoritmusok elemzik és virtuálisan helyreállítják a sérült területeket, figyelembe véve az eredeti művész stílusát. Ezt követi a valódi újítás: a szoftver egyedi térképet készít minden javítandó foltról, majd két rétegű polimermaszkot nyomtat. Az alsó, fehér réteg a színtelítettséget biztosítja, a felső adja a végső árnyalatokat. A nyomtatott maszkot kézzel illeszti a restaurátor, és speciális lakkal rögzíti. A polimer anyag bármikor, oldószerrel, nyom nélkül eltávolítható. Minden eljárásról digitális dokumentáció készül, amelyet a múzeumok archiválhatnak.

Nem pótolja az emberi ítélőképességet

A technológia nem váltja le az emberi szakértelmet: továbbra is a restaurátorok döntenek arról, mely beavatkozások etikusak, illetve hogy az MI-generálta színek és minták mennyire hűek az eredetihez. Egyelőre a rendszer főleg olyan festményeknél ideális, ahol sok a kis sérülés, de nagyobb hiányzó részek restaurálására kevésbé alkalmas. Az MI ebben az esetben nem az emberi döntést helyettesíti, hanem azt támogatja – gyorsabbá, átláthatóbbá és visszafordíthatóvá téve a műkincsek megmentését.

2025, adminboss, arstechnica.com alapján