Monopóliumtól tartanak – jogosan vagy sem?
Ha a Netflix elnyeri a Warner Bros.-t és az HBO Maxot, az megrengeti az egész iparágat, bár nem feltétlenül úgy, ahogyan azt a kritikusok gondolják. Az amerikai politikusok és hírességek látványosan aggódnak: Elizabeth Warren szenátor monopóliumról, Jane Fonda és James Cameron a hollywoodi filmipar haláláról beszélnek, míg Roy Price, az Amazon Studios volt vezetője, a New York Timesban temeti a filmgyártást.
Mindezek ellenére a Netflix az elmúlt 25 évben épp a bővítés stratégiájával forgatta fel a szórakoztatás világát: új platformokat hozott létre, bővítette a választékot, és új lehetőségeket teremtett mind a nézőknek, mind a filmeseknek.
Nehéz terep az összeolvadás előtt
A monopóliumellenes hatóságok feladata: meghatározni, mekkora piaci szeletet érint az ügylet. Csak a streaming számít? Vagy minden tévés, zenei és videójátékos tartalom? Akárhogy nézzük, a Netflix–HBO párosnak továbbra is bőven lesz dolga olyan riválisokkal, mint a Disney, az Amazon, a Comcast, az Apple vagy éppen a Paramount.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Donald Trump elnök már jelezte: személyesen is beleszól a döntésbe, miközben veje, Jared Kushner a Paramount ajánlatát is finanszírozza.
A Paramount már most befektetői roadshow-t tart, hogy maga mellé állítsa a részvényeseket. A Netflixnek legalább ekkora erőbedobásra lesz szüksége, és a legerősebb érve maga a saját története.
A Netflix: modern amerikai álom
Ma már a Netflix egy 400 milliárd dollár (kb. 144 160 milliárd forint) feletti értékű, globális óriás, sikere azonban egyáltalán nem volt garantált. Az elején mindenki nevette őket – bankok, a Blockbuster, sőt, a Time Warner korábbi vezére is. A Netflix nem kiskapukat keresett, hanem felismerte az igényeket, kockáztatott, újragondolta a technológiát, majd szinte mindent átalakított a szórakoztatásban.
Ebből adódóan ma már nehéz számba venni, hány ágazat profitált a Netflix létezéséből: a szórakoztatóipar mellett a fogyasztói elektronika, a hírközlés és a fordítástechnológia is hasznot húzott.
Első lépéseik a postai DVD-kölcsönzéssel, majd a streaminggel indultak. A lemondott előfizetéseket már nem számlázzák (sőt, manapság az inaktív fiókokat automatikusan megszüntetik). Számos együttműködést kötöttek versenytársakkal, hogy minél szélesebb és elérhetőbb kínálat legyen.
2012–2013-ban saját gyártású tartalmakkal forradalmasították a tévés és filmes világot. A mennyiség, a formai sokszínűség, a gyártási költségek és a kreativitás egyaránt sosem látott szintre emelkedett: idén például rekordösszegű, 18 milliárd dollárt (kb. 6 487 milliárd forint) költenek tartalomra. Olyan sorozatok születhettek meg, mint a Furcsa dolgok (Stranger Things), a Nyerd meg az életed (Squid Game) vagy a Narancs az új fekete (Orange Is the New Black), amelyek hagyományos csatornákon valószínűleg sosem készültek volna el, vagy csak szűk közönséget szólítottak volna meg. A Netflix nemcsak új alkotók és történetek előtt nyitott utat, hanem ikonikus gyerekműsorokat is megmentett: ilyen volt például a Szezám utca (Sesame Street) – és természetesen Jane Fonda karrierjének újjászületése sem véletlen.
Binge-watching, technológiai forradalom és nézői kontroll
Az összes epizód egyszerre való kiadása felforgatta az addigi televíziós szokásokat: megteremtette a binge-watching, vagyis a sorozatdarálás ritmusát, lazította a szigorú mozis és tévés ablakokat. A kábeles csomagok jelentősége zsugorodott, a stúdiók sorra indították saját streamingappjaikat, és a kukázott, bukott filmek odaszórása helyett a streamingplatformok lettek az elsődleges premierhelyszínek. A Netflix havi fix díjért hatalmas tartalmi könyvtárat kínál, a filmek és epizódok egyenkénti megvásárlása helyett.
Ezenkívül a Netflix világszerte fejlesztette és tesztelte a fogyasztói élményt: 17 ezer szervert telepített 158 országban, közel 1 milliárd dollárt (kb. 360 milliárd forintot) ölt a hálózatába, optimalizálta a streaming minőségét, kiterjesztette a 4K- és HDR-tartalmakat, ezzel is új ipari sztenderdeket teremtve.
Hazai pályán sem feledkeztek meg magukról
Az utóbbi négy évben a Netflix 125 milliárd dollárral (kb. 45 050 milliárd forinttal) járult hozzá az USA gazdaságához, 140 000 szereplőt és stábtagot foglalkoztatott, több mint 550 amerikai produkciós céggel dolgozott együtt, és több mint 900 filmet, sorozatot forgatott 50 tagállamban.
A társaság érdeke nem az, hogy elzárja a Warner tartalmait a piac elől, sőt: a történelmi tapasztalatok alapján minden eddiginél több filmet és sorozatot kínálna a közönségnek.
Emberek a sikersztori mögött
A Netflix két vezérigazgatója – Ted Sarandos és Greg Peters – nem született arisztokraták. Sarandos például öttagú, görög–amerikai, munkáscsaládból indult Phoenixben, két év után hagyta ott az egyetemet, majd egy helyi videókölcsönzőben kezdett dolgozni. Innen indult az útja a Netflixig, ahol a saját gyártású tartalomért felelt, és végül a cég arcává vált – ez is egyfajta amerikai álom.
A globális hadjárat tétje
A Netflixnek most minden platformon, minden hallgatóság előtt folyamatosan kell kommunikálnia, hogy a sikert nem kijárta, hanem kiérdemelte – és valójában mindenki másnak is esélye volt a Netflixét megvalósítani az elmúlt másfél évtizedben.
A későbbiekben minden a történetmesélésen, a jogi és befektetői egyeztetéseken, valamint az iparági konszenzuson múlik, de a tapasztalatok alapján az ügy kulcsa az lesz, hogyan tudja elhitetni a Netflix: a sikerreceptje nem a bezárkózás, hanem az ajtók és lehetőségek megnyitása volt.
Mindezt figyelembe véve a következő másfél évben eldőlhet, ki lesz a médiabirodalmak új császára, és hogy Hollywood jövőjét az innováció vagy a múlt határozza-e meg.
