Az Antarktisz riasztó olvadása
Műholdas megfigyelések és helyszíni adatok egyaránt azt mutatják, hogy az Antarktisz olyan változásokon megy keresztül, amelyek korábban inkább Grönlandra voltak jellemzőek. Növekszik a felszíni olvadás, gyorsulnak a gleccserek, és a tengeri jég mennyisége folyamatosan csökken. Érdemes kiemelni, hogy egyes tudósok szerint az „antarktiszi Grönlandosodás” súlyos következményekkel járhat: felgyorsulhat a tengerszint-emelkedés, és világszerte megváltozhatnak az esőzési és aszálymintázatok.
Az Antarktisz jégtakarója elképesztő méretű: mintegy 14 millió négyzetkilométeres (nagyobb, mint egész Európa), átlagosan több mint 1,6 km vastag, és a Föld teljes édesvízkészletének 61%-át rejti. Ha teljes egészében elolvadna, körülbelül 58 méterrel emelné meg az óceánok szintjét. Különösen sérülékeny a nyugati jégtakaró, amely önmagában is több mint 3 méteres tengerszint-emelkedést okozhatna.
Gyors összeomlások és aggasztó jelek
Sokáig úgy hitték, hogy az Antarktiszon csak évezredek alatt lehet észrevenni a felmelegedés jeleit. Ám már a 2000-es évek elején is jelentkeztek baljós előjelek: például egy, Dél-Amerika felé nyúló antarktiszi jégself hatalmas darabja rekordmeleg nyarak után napról napra repedezett szét, míg végül néhány hét alatt teljesen összeomlott. A régi jéggátak hatalmas gyorsasággal tűntek el, mögöttük a hét legnagyobb gleccser felgyorsult, és olvadásukkal tovább emelték a tengerszintet.
A gleccserkutatók korábban nem is tartották elképzelhetőnek, hogy ilyen sebességgel mehet végbe egy-egy összeomlás – de a valóság felülírta a várakozásokat.
A jég gátjai egyre gyengébbek
Az Antarktisz szélén található úszó tengeri jégtáblák és keskeny gleccserek természetes gátként tartják vissza a jégtakarót. Ezt úgy is elképzelhetjük, mintha egy hatalmas tartályt néhány alulméretezett gát védene. Az utóbbi évtizedekben ezek a jégtáblák, „gátak”, jelentősen legyengültek – ezért négyszer annyi jég jut az óceánba, mint a kilencvenes években.
Az Antarktiszt három nagy részre osztják: a keleti jégtakaró, amely a legnagyobb és legvastagabb; a nyugati jégtakaró; illetve az Antarktiszi-félsziget, amely a legsebezhetőbb a felmelegedéssel szemben. 2022-ben egy példátlan hőhullám még a keleti belső, leghidegebb régióba is behatolt, főleg egy úgynevezett légköri folyam, azaz nedvességet szállító erős légtömeg miatt. Az ilyen hőhullámok mind számukban, mind intenzitásukban egyre gyakoribbá válnak.
Az óceáni és a légköri változások hatása
Az Antarktiszt körülölelő erős óceáni áramlat eddig védte a jeget a gyors felmelegedéstől, de ez a „puffer” egyre inkább megszűnni látszik. A melegebb vizek már elérik a jégtakaró alját, ezzel tovább gyorsítják az olvadást. Új szél- és légnyomástérképek szerint a magasabb szélességekről érkező légörvények is bejutnak, vagyis a kontinens már korántsem olyan elszigetelt, mint azt sokáig gondolták.
Érdemes kiemelni, hogy a jégselfek, valamint az óceán és jég kölcsönhatása kulcsfontosságú: ebben a tekintetben Grönland és az Antarktisz sokat tanulhatnak egymástól, mégis jelentős a különbség. Grönland például kétszer-háromszor gyorsabban melegszik a világátlagnál, míg az Antarktisz kissé lassabban, ráadásul az északi és déli félteke jet streamjei is eltérően változnak.
Nincs többé védett, távoli jégtakaró
Összefoglalva, az Antarktisz már nem egy távoli, rejtélyes jégbirodalom: ami ott történik, az az egész világ klímáját befolyásolja. Az egyetlen kiút az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, mielőtt kezelhetetlenné válna a helyzet. Az idő nem nekünk dolgozik.
