A szerencsejáték ősi társasági szerepe
Az őslakos dobókockák története egészen a Folsom-kultúráig nyúlik vissza, amely körülbelül 12 900 évvel ezelőtt virágzott Wyoming, Colorado és Új-Mexikó területén. Ezek az emberek híresek voltak különleges kőeszközeikről, és messzire utaztak ritka kövekért, például kovakőért vagy kalcedonért. A szerencsejáték számukra nem pusztán múló időtöltés volt, hanem lehetőség, hogy új kapcsolatokat alakítsanak ki, cseréljenek árucikkeket vagy információkat. A játékok inkább egyfajta társadalmi egyensúlyteremtésként működtek, nem pedig egyének vagy kaszinók profitját növelték. Ugyanekkor a tét többnyire használati tárgy, prém vagy féldrágakő volt, a nyerési esélyek pedig általában 50–50 százalék körül mozogtak.
A dobókocka feltalálása és elterjedése
Az első, strukturált véletlenre és esélyalapú döntéshozatalra utaló tárgyi bizonyítékokat a Sziklás-hegység mindkét oldalán és a prérin összesen 58 régészeti lelőhelyen azonosították. A dobókockák – gyakran lapos, egyik oldalukon mintával vagy színnel ellátott tárgyak – számának növekedése azt mutatja, hogy ezek a játékok nagy jelentőséggel bírtak a közösségek közötti kapcsolatteremtésben, különösen ott, ahol ritka volt a személyes találkozás. A kutató több mint 565 beazonosítható és további 94 feltételezhető dobókockát gyűjtött össze, amelyek nagy része csak Nyugaton fordult elő, egészen addig, amíg a keleti vidékekre az európaiak el nem hozták őket.
Nők a társasjáték élén
Mégis, a történelmi leírások szerint az őslakos dobókockás játékokat az esetek több mint 80 százalékában nők játszották. Bár nem bizonyított, hogy ez mindig így volt az ősidőkben, a nők nagy valószínűséggel kulcsszerepet játszottak abban, hogy ezek a társasjátékok hidat képezzenek közösségek között, és új kapcsolatokat teremtsenek.
A világ legősibb dobókockái az Újvilágból
A legkorábbi ismert dobókockák mintegy 5 000–7 000 évvel előzték meg azokat, amelyeket Mezopotámiában, az Indus-völgyben vagy a Kaukázusban találtak. Az őslakos népek ezért minden bizonnyal megelőzték az óvilági kultúrákat a véletlen és a valószínűség matematikai alapjainak felismerésében, ezzel új megvilágításba helyezve a társasjátékok szerepét az emberiség történetében.
