A Mátrixból
Ha az ötlet a Mátrix (The Matrix) filmből származónak tűnik, nem jársz messze az igazságtól. A tanulmány egy olyan jövőt vetít előre, ahol az emberi test a számítástechnikai környezet részévé válik, elmosva a határvonalat ember és gép között.
Yo Kobayashi kutatása a rezervoár alapú számítástechnikára épül, amely egy fix, nemlineáris rendszert (a “rezervoárt”) használ időalapú adatok feldolgozására, és csak a kimeneti réteget szükséges betanítani. A rendszer a fizikai rendszerek természetes tulajdonságaira támaszkodik összetett feladatok végrehajtásához, és Kobayashi kutatása szerint az emberi lágyszövet is felhasználható információfeldolgozásra.
Egy másfajta gép
Digitális modell építése helyett Yo Kobayashi azt vizsgálta, hogyan reagálnak a valódi izmok terhelés alatt, ultrahanggal követve önkéntesek csuklómozgásait.
Ezek a felvételek megmutatták, hogyan deformálódik az izomszövet, majd tér vissza eredeti alakjába, olyan mintázatot teremtve, amely adatként olvasható.
“Az ideális rezervoár összetettséggel és memóriával rendelkezik” – magyarázza Kobayashi. “Mivel a lágyszövet mechanikai válaszai eredendően feszültség-deformációs nemlinearitást és viszkoelaszticitást mutatnak, az izomszövet könnyen megfelel ezeknek a kritériumoknak.”
Jövőbeli alkalmazások
A rendszert gépi tanulási modelleken próbálták ki különféle tesztfeladatok során. Képes volt nemlineáris dinamikus rendszerek eredményeinek előrejelzésére, és jobb teljesítményt nyújtott, mint azok a modellek, amelyek figyelmen kívül hagyták a belső szövetviselkedést.
“Ennek a technológiának az egyik potenciális alkalmazási területe a viselhető eszközök” – mondja Kobayashi. “A jövőben lehetséges lehet saját szöveteinket kényelmes számítási erőforrásként használni. Mivel lágyszövet az egész testben jelen van, egy viselhető eszköz képes lehet delegálni a számításokat a szöveteknek, növelve a teljesítményt.”
A kutatás azonban még korai szakaszban van. Viszonylag kevés olyan tanulmány létezik, amely élő szervezeteket használ rezervoárként, és Kobayashi szerint mostanáig egy sem alkalmazott in vivo emberi szöveteket erre a célra.
Ez egy lenyűgöző elképzelés, amely utat nyithat egy olyan jövő felé, ahol a számítástechnika nemcsak szilíciumon, hanem emberi erőforrásokon is működik.
