Ezernyi év nyoma: sötét sziklák és ritka homokdűnék
A három mesa nagy részét homokkő alkotja, amely 300–400 méterrel emelkedik ki környezetéből. A legnagyobb közülük 9,5 kilométer széles, és bár egy negyedik mesa is van a közelben, az nem látszik az űrfelvételen. A sötét árnyalat a kőzetfelszínt borító „kőzetlakktól” ered, amely mangán- és vas-oxidokban gazdag, és mikroorganizmusok közreműködésével alakul ki. A bevonat mikrométer vastag rétegekből áll, és évszázezredek alatt formálódott.
Különleges szél–dűne-jelenségek a sivatagban
A mesák keleti oldalán klasszikus barkán- és ritkább, úgynevezett „mászódűnék” láthatók, amelyek vörösessárga színben pompáznak. Ezek úgy alakulnak ki, hogy a domináns, kelet felől fújó szél homokot sodor a sziklákhoz, amely a lejtőkön elakadva felhalmozódik. A nyugati oldalon ezzel szemben a gyors, örvénylő szelek magukkal ragadják a homokot, így ott nem képződnek dűnék – ezt a jelenséget szélmarásnak nevezik.
Őskori múlt, világszerte ismert formák
Több millió évvel ezelőtt ezek a sziklák még egy gigászi, egybefüggő kőzettest részei voltak, amelyet később a víz és a szél erodált szét. Hasonló képződmény a híres Richat-struktúra, a Szahara szeme (Eye of the Sahara), amely 460 kilométerrel északabbra található. Bár ilyen képződmények a Föld sok pontján, például az USA-ban is előfordulnak, a Szaharában különösen gyakoriak. Érdekesség, hogy a Mars felszínén is bőven akadnak ilyen formák, amelyeket a bolygó hosszan fújó szelei alakítottak ki.
