Éghajlatváltozás sodorta a bajt Európára
Konkrétabban, paleoklimatológiai vizsgálatok, például a grönlandi és antarktiszi jégmintákból származó kénszintek alapján a kutatók megállapították: a kitörés valószínűleg a trópusokon történt. Ezt az elméletet megerősítik a korabeli beszámolók is: 1345 és 1349 között több európai és ázsiai krónika említi a csökkent napsütést, a sötétebb eget, a különösen borús és hűvös nyarakat, illetve az áradásokat, amelyek tönkretették a földeket. A fák évgyűrűi alapján is éppen ezekben az években alakultak ki szokatlanul hideg nyarak és csapadékos őszök, amelyek komoly mezőgazdasági válságot okoztak például Olaszországban.
A pestis megállíthatatlan terjedése
Az éhínség elkerülése érdekében az olasz kereskedők gabonát szállítottak be a Fekete-tenger vidékéről. Ennek során azonban – feltehetően a gabona porában megbúvó bolhák közvetítésével – Európába érkezett a pestisbaktérium. Az első emberi fertőzéseket Velencében regisztrálták, néhány héttel a gabonaszállítmányok megérkezése után. Először a rágcsálókat, majd azok pusztulása után az embereket támadták meg a bolhák, elindítva a rettegett járványt, amely az európai lakosság 30–60 százalékának halálához vezetett.
Egyszeri, tragikus szerencsétlenség
Úgy tűnik, hogy a Fekete Halál pusztítása egy sor rövid távú – például éghajlati – és hosszú távú – például a gabonaellátás rendszere – tényező szerencsétlen összejátszásának eredménye volt. Ez a különös történelmi példa rámutat: a járványkockázat a jövőben is folyamatosan nőni fog a globalizáció és a klímaváltozás miatt, ezért kulcsfontosságú, hogy megértsük, milyen folyamatok vezettek a múltbeli nagy járványokhoz.
