Az ősi élet nyomai a legváratlanabb helyen kerültek elő

A kulcs a részletekben rejlett

Dr. Rowan Martindale, a Texasi Egyetem paleobiológusa túrázott éppen a Dadès-völgy meredek falai között, amikor a hullámos felszínű kőzetréteg valami különöset sejtetett számára. Kollégájával, Stéphane Bodinnal azt vizsgálták, miként nézett ki egykor az itteni zátonyrendszer, amely most porladó kőzetrétegek formájában tanulmányozható. Ahogy a meredek turbiditek – azaz sűrű üledékes áramlatok által lerakott kőzetek – között haladtak, Martindale egy különleges réteget vett észre: a hullámzó felszínt apró redők és ráncok díszítették, eltérve a megszokott mintáktól.

A ráncos szerkezetek jellemzően néhány millimétertől néhány centiméterig terjednek, amikor algák és mikroorganizmusok alkotnak vékony szőnyegeket a tengerfenéken. Ezek az apró minták fiatalabb kőzetekben ritkán maradnak meg, mivel az őket követő állati élet jellemzően gyorsan feltúrja vagy széttapossa ezeket.

Különösen fontos kiemelni, hogy

A most megtalált redős struktúrák azonban minden eddigi magyarázattal dacolnak: ott alakultak ki, ahol fény már sosem járt, így a fotoszintetizáló algák kizárhatók. A kutatók 180 millió éves kőzetekben, mélyvízi környezetben találtak mikrobiális szőnyegek nyomait, pedig ebben az időben már bőven éltek olyan állatok, amelyek rendszerint megbolygatják, eltüntetik az ilyen érzékeny struktúrákat.

Martindale és csapata alapos elemzésbe kezdett, hogy valóban biológiai eredetűek-e ezek a rétegek. Kémiai vizsgálatok során megnövekedett szénkoncentrációt mutattak ki a redők alatt, ami gyakran utal mikrobiális élet jelenlétére. Ezt megerősítették a mai mélytengeri kutatások is: távvezérelt tengeralattjárók felvételei bizonyítják, hogy a napfénytől elzárt mélység képes eltartani kemoszintetizáló bakteriális közösségeket, amelyek nem a fényt, hanem kémiai reakciókat használnak energiaforrásként.

Parányi élővilág az óceán sötétjében

A földtani, kémiai és ökológiai bizonyítékok együtteséből összeáll a kép: mélytengeri kemoszintetizáló mikrobák hozták létre a most feltárt, ősi ráncos szerkezeteket. A turbiditáramlások nemcsak tápanyagokat és szerves anyagot szállítottak a mélybe, hanem oxigénben szegény körülményeket is teremtettek, amelyek a bakteriális közösségek megtelepedésének kedveztek. Az iszapáradatok közti nyugalmas időszakokban ezek a mikrobák szétterültek az üledékrétegeken, majd egy-egy szerencsés pillanatban a következő áradat konzerválta a ráncos felszínüket.

Az élet jeleinek keresése új lendületet kaphat

Az eddigi elképzelések szerint a ráncos szerkezetek kizárólag fotoszintetizáló algaszőnyegek munkája, ám Marokkó felfedezése ezt megdönti. Ha kemoszintetizáló szőnyegek is képesek ilyen formákat létrehozni, az ősi élet keresése új, eddig figyelmen kívül hagyott üledékes területekre is kiterjedhet. Könnyen lehet, hogy az emberiség éppen a mikrobiális élet evolúciójának kulcsfontosságú fejezetére bukkan az ilyen mélyvízi redők tanulmányozásával.

2025, adminboss, www.sciencedaily.com alapján