A mikroműanyagok és az óceáni szénkörforgás zavara
Az óceánok kulcsszerepet játszanak abban, hogy a Föld szén-dioxid-szintje ne szabaduljon el. A mikroműanyagok viszont beavatkoznak ebbe a körforgásba: gátolják a fitoplanktonok fotoszintézisét és a zooplanktonok anyagcseréjét, amelyek nélkülözhetetlenek a szén megkötésében. Külön figyelmet érdemel, hogy a mikroműanyagok felszínén mikrobákból álló közösség, úgynevezett plastiszféra alakul ki, amelynek életfolyamatai szintén növelik az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A szakértők szerint a mikroműanyagok nemcsak szennyező anyagokként viselkednek, hanem gyengítik az óceán „biológiai szénszivattyúját” is, ráadásul bomlásuk során maguk is szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat bocsátanak ki. Az ebből adódó változások hosszú távon melegedést, óceánsavasodást és a biodiverzitás csökkenését okozhatják, ami az élelmiszerbiztonságot és a part menti közösségeket is veszélyezteti.
Egy alábecsült klímaválság a szemünk előtt
Vagyis a mikroműanyagok és a klímaváltozás kapcsolata jóval kevésbé van a figyelem középpontjában, mint kellene – főleg a tengerek tekintetében. Az óceánszintű szénmegkötés, vagyis a légkör szén-dioxidjának mélytengeri lerakása, éppen a parányi óceáni planktonszervezetek révén zajlik. Ezeket zavarják meg a mikroműanyagok, mind biológiai, mind kémiai úton.
Külön figyelmet érdemel, hogy a mikroműanyagok bomlása során nem csupán káros részecskék, hanem szén-dioxid és metán is felszabadul, amelyek tovább gyorsítják a felmelegedést. A plastiszféra élővilága aktívan alakítja a vizek nitrogén- és szénciklusát, ezzel is hozzájárul az üvegházhatású gázok termelődéséhez.
Így kutatták a problémát
A tanulmány szerzői több ország tudósainak részvételével áttekintették, milyen összefüggéseket tártak fel eddig a mikroműanyagok és az éghajlat között. Nem szigorú adatbázis-keresésből dolgoztak, inkább összekapcsolták a tudományos cikkeket, ügynökségi jelentéseket és a nemzetközi szervezetek megállapításait. Összesen 89 releváns tanulmányt vizsgáltak át, amelyek túlnyomórészt 2015 után születtek.
Az eddigi kutatások többsége inkább arra koncentrált, hogy hol halmozódnak fel a mikroműanyagok, és hogyan lehetne eltakarítani őket. Ezzel szemben csak kevés információnk van arról, pontosan milyen hatásuk van a szénkörforgásra, az óceán egészségére és ezzel együtt a Föld klímájára. A szerzők szerint elsősorban azért, mert a jelenség új, bonyolult és összetett.
Műanyag: hiányzó láncszem a klímaháborúban
A műanyagok népszerűségüket a tartósságnak, olcsóságuknak és sokoldalúságuknak köszönhetik. Az élelmiszercsomagolástól kezdve az orvosi eszközökön, építőipari és elektronikai termékeken át egészen a repülőgép-alkatrészekig mindenhol jelen vannak.
Ezek felhasználása tömegessé vált: csak 2025-ben több mint 400 millió tonna új műanyag készül majd világszerte, ebből a fele egyszer használatos. Ennél is riasztóbb, hogy kevesebb mint 10 százalékukat dolgozzák fel újra. Nélkülözhetetlen beavatkozás híján 2060-ra megháromszorozódhat az éves mennyiség. Az eddig legyártott összes műanyag mennyisége meghaladja a 8,3 milliárd tonnát, ennek mintegy 80 százaléka már lerakókban vagy szétszóródva van a környezetben, míg csak 9 százaléka került újrahasznosításra.
A fentiek tükrében bár kényelmesebb életet biztosít, a műanyag életciklusának környezeti lábnyoma egyre ijesztőbb. Minden egyes újabb tonna műanyag tovább növeli a fenntarthatósági és élelmiszerbiztonsági kockázatokat.
Mi lehet a megoldás?
A kutatók óva intik a döntéshozókat attól, hogy a mikroműanyagokat csak pillanatnyi veszélyforrásnak tekintsék – az idő előrehaladtával felhalmozódásuk egyre nagyobb gondokat okozhat. Sürgetik, hogy a műanyagszennyezést és a klímaváltozást egységesen kezeljék, hiszen a mikroműanyagok gyártásának csökkentése mérsékelheti a klímaválságot.
Külön figyelmet érdemel, hogy az ENSZ fenntarthatósági céljai (SDG-k) jelenleg mindössze egyetlen mutatóval jelenítik meg a műanyagkérdést, holott a probléma összetettsége miatt sokkal szélesebb körű intézkedéseket kíván.
A szerzők javaslatai között szerepel az egyszer használatos műanyagok visszaszorítása, a hulladékkezelés fejlesztése, a lebomló alternatívák kutatása, illetve a MI-alapú monitorozó rendszerek elterjesztése. Fontosnak tartják azt is, hogy az új típusú műanyagokat környezeti szempontból teszteljék, és nagyobb hangsúlyt fektessenek azokra a kutatásokra, amelyek a mikroműanyagok és az óceán hőmérsékletének vagy szénkörforgásának kapcsolatát vizsgálják.
Vagyis a mikroműanyagok kérdése túlmutat a környezetvédelem klasszikus témáin: tartósan hatással lehet az éghajlatra, az élelmezési és vízbiztonságra, valamint a gazdasági stabilitásra is.
