A titokzatos ignoroszféra
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az úgynevezett ignoroszféra a Föld egyik legkevésbé ismert légköri rétege. Ez 50 és 85 kilométer közötti magasságban található – ide már nem jutnak el a repülőgépek, de a klasszikus műholdak is túl magasan repülnek hozzá képest. A térség a mezoszféra és a termoszféra alsó részéből áll, egészen 160 kilométeres magasságig. Az űrkorszak előtt csak alkalmi rakétakísérletek voltak képesek ideiglenesen mintát venni innen, a többségében ismeretlen folyamatokból. Ugyanakkor itt zajlik a sarki fény játéka, ide érkezik a napszél miatt a töltött részecskék nagy része, és itt történnek a geomágneses viharokat kiváltó energiaátadások is, amelyek akár áramkimaradásokat és műholdpálya-eltérítéseket okozhatnak. Pedig a globális klímamodellek pontosságán sokat javíthatnánk, ha pontos adatokkal dolgozhatnánk innen – például a szélsebességről, hőmérsékletről, légnyomásról.
Léggömbről a sztratoszférába
A kísérletben egy 1 centiméteres „folt” könnyedén lebegett egy elzárt vákuumtérben, miközben a természetes napfény intenzitásának 55%-ával világították meg. Ez igazi mérnöki kihívás, hiszen a szenzorokat és antennákat hordozó lemezeket még 6 centiméter átmérőjűre kell növelni, hogy a 10 milligrammos – vagyis mindössze 0,0004 unciás – terhek a felsőbb atmoszférába juthassanak. Az elképzelés szerint az eszközöket egy 50 kilométer magasba felbocsátott léggömbből engednék szabadjára, ahonnan mintegy 100 kilométeres magasságig tudnának feljutni saját erejükből. Nappal a fény hatása emeli őket, éjszaka azonban leereszkednek anélkül, hogy visszahullanának a Földre; reggelente pedig újabb „emeletet” haladnának felfelé.
Óriási lépés a MI-vezérelt kutatásban
A fotoforézis elvét már a 19. században felfedezték, de csak a legutóbbi évek nanoanyag-fejlesztései – és a MI segítsége – tették lehetővé valódi mérnöki felhasználását. Végül David Keith dolgozott ki egy ötletes elméletet, miszerint ilyen lebegő tükrökkel még a klímaváltozás is lassítható lenne. Schafer kutató szerint a technológia forradalmi lehetőségeket rejt: nemcsak a Föld légkörét ismerhetjük meg részletesebben, hanem a Mars légkörének kutatásában vagy akár kommunikációs hálózatok „műholdmentes” létrehozásában is előnyös lehet. Ennek alapján megállapítható, hogy a napfény által mozgó, önjáró eszközök új versenyt indíthatnak a MI által támogatott légkörkutatásban és információs rendszerekben.
