A DNS-forradalom és társai
2010-től robbanásszerűen nőtt az érdeklődés az ősi DNS iránt, különösen miután sikerült igazolni: a mai ember ősatyái keveredtek a neandervölgyiekkel. Ám a DNS-módszer önmagában hamar korlátaihoz ért. Bár a technológia fejlődésének köszönhetően ma már nagyon régi csontokból is kinyerhető DNS-minta, a bomlás üteme olyan nagy, hogy 2-3 millió évnél régebbre nem lehet visszatekinteni. Afrika, az emberi őstörténet bölcsője, különösen problémás – 50 ezer évnél idősebb afrikai minta egyszerűen nem áll rendelkezésre.
Mindazonáltal a fehérjealapú vizsgálatok áttörést hoztak. Több mint tíz éve sikerült egy 43 ezer éves gyapjas mamut csontjából teljes proteomot kinyerni, de az igazi szenzációt egy 1,9 millió éves, kihalt emberszabású fogából származó fehérje jelentette. Ezt követte 2025-ben a valaha volt legrégebbi sikeres fehérje-kinyerés: egy 21 millió éves, Epiaceratherium nevű orrszarvúszerű állat fosszíliájából. Ezek a módszerek új kapukat nyitottak meg az emberi evolúció kutatásában.
Paleoproteomika: új válaszokat keresve
A modern paleoproteomikai kutatások egyik kiemelt eredménye, hogy a Homo antecessor (egy 800 ezer évvel ezelőtti európai emberféle) fogzománcában talált fehérjék lényegesen eltértek a Homo sapiens, a neandervölgyi és a gyenyiszovai ember fehérjéitől, vagyis nem közvetlen ősünk volt, hanem az evolúciós fa külön ágán helyezkedett el. Egy másik kutatásban, egy Tajvan mellett a 2000-es években kifogott fogban szintén fehérjealapú vizsgálattal sikerült bizonyítani a gyenyiszovai emberhez tartozást – korábban nem volt rá bizonyíték, hogy ezek az emberek Ázsia ezen részén is éltek. A nyomozás a trópusi, meleg, párás környezetben talált leletekre is kiterjedt, ahol a DNS-elemzés teljesen használhatatlannak bizonyult.
Az afrikai gyökerek
Afrikában, ahol a DNS-nek nyoma sem maradt, két friss paleoproteomikai felfedezés kavarta fel az állóvizet. Az egyik vizsgálat során a Paranthropus robustus faj négy egyedének fogából kivont fehérjék alapján sikerült meghatározni két nő és két férfi jelenlétét, sőt egy olyan koponyáról is kiderült – melyet korábban férfinek hittek –, hogy valójában nő volt. Ez arra utal, hogy könnyen lehet, sok koponyát eddig hibásan soroltak téves nemhez vagy akár fajhoz. Egy másik kutatásban, mely Australopithecus africanus fogzománcából elemzett proteomot, szintén óriási áttörést ért el, hiszen ezek a maradványok 3,5 millió évesek.
Eredményeik alapján tisztább képet kaphatunk arról, hogy valóban annyira eltérőek voltak-e a hím és nőstény elődök, vagy inkább az egyes fosszíliák különböző leszármazási ágat képviselnek. A fehérjékből ráadásul nemcsak a nemet, hanem faji különbségeket is ki lehet mutatni, miközben egy fogzománc-proteom mindössze öt nagyobb fehérjéből áll.
Jövő: az ősi fehérjék nyomában
A mai technika ugyan még nem képes arra, hogy minden két lábon járó főemlős közeli rokonsági viszonyát pontosan feltárja, a gyors fejlődés miatt reális lehetőség, hogy a paleoproteomika a következő években messze túlszárnyalja a mai lehetőségeket. Például választ adhat arra, hogy különböző emberelőd-csoportok képesek voltak-e egymással szaporodni és termékeny utódokat létrehozni – amire csupán a csontokból ma lehetetlen biztos választ kapni.
Az sem elhanyagolható, hogy a modern emberi fehérjék nagy részének – főleg az úgynevezett sötét fehérjeállománynak – még a működését sem ismerjük pontosan. Összességében elmondható, hogy a következő két évtizedben az ősi fehérjék elemzése alapjaiban forgathatja fel az emberi eredetkutatást, és sok, régóta megválaszolatlan kérdésre adhat váratlan, új választ.
