Honnan származnak a gázóriások?
A gázóriások kialakulásának két magyarázata létezik. Az első szerint egy új csillag keletkezésekor molekulafelhők omlanak össze, és létrejön a protoplanetáris korong. Ebben a porral és szikladarabokkal teli gázkorongban a nehezebb részecskék – köztük a sziklák és a port alkotó elemek – összetapadnak, majd maguk köré gyűjtik a gázt, így jönnek létre a gázból álló óriásbolygók.
A második, újabb elmélet szerint a hatalmas, gyorsan lehűlő protoplanetáris korong instabillá válhat, és nagy tömegű „gázsziklák” keletkezhetnek benne, amelyekből aztán gázóriások alakulnak ki. Ez a folyamat sokkal gyorsabb, mint az első. Elképzelhető, hogy a Jupiter és a Szaturnusz az első módszerrel, az ún. magakkréciós folyamattal keletkezett, míg a távolabb keringő, nagyobb tömegű bolygók inkább a gyorsabb folyamat eredményei lehetnek.
Lehet landolni egy gázóriáson?
A Jupiternek és a Szaturnusznak nincs felszínük a Földhöz hasonló értelemben. Légkörüket kifelé haladva egyre ritkábbá válik, végül teljesen eloszlik, így nincs pontosan meghatározható határ, ahol maga a bolygó véget ér. Ha egy űrhajó megpróbálna leszállni például a Jupiteren, brutális kihívásokkal találkozna: ahogy egyre mélyebbre jut, a hőmérséklet és a nyomás drámaian emelkedik, a hidrogén–hélium gázkeverék pedig folyékony halmazállapotúvá válik. Bár a Jupiter messze kering a Naptól, magja valószínűleg akár 23 800 Celsius-fokos is lehet, ráadásul vastag ammóniapárán is át kellene jutni.
Mi található a mélyben?
Régen úgy gondolták, hogy a gázóriásoknak jól meghatározható, szilárd magjuk van. Ám a Juno (Jupiter) és a Cassini (Szaturnusz) űrszondák adatai ezt megcáfolták. Ma már inkább úgy véljük, hogy ezekben az óriásokban elmosódott, kevert mag található, amely folyamatos átmenetet képez a bolygó belső és külső rétegei között. A hőmérséklet és az összetétel változása rendkívül bonyolult. A Jupiter hírhedt viharai – például a Nagy Vörös Folt (Great Red Spot), amely akár 640 km/h-s (400 mph) szeleket is generál – szintén ennek a belső bonyolultságnak a jelei. A bolygó bizonyos régióiban a hélium cseppek formájában válik le a hidrogénről, majd esőként hullik a mag felé.
A legújabb kutatások szerint sok egyszerű, korábbi modell már elavult: újra kell gondolnunk, hogyan közelítjük meg a Naprendszer óriásainak titkait, és ami még fontosabb: most már tudjuk, hogy egy gázóriáson senki sem léphet soha szilárd talajra.
