
A töltési háború véget ért
Az utóbbi néhány évben már megfigyelhető, hogy a töltési teljesítmény érdemben stagnál. Bár elvétve találni olyan mobilokat, amelyek 100 W feletti töltési sebességet hirdetnek, a valóságban 60–80 W körüli teljesítményt tudunk elérni a legtöbb okostelefon esetében. Ez már bőven elég: egy 7 000 mAh-s akkumulátor is teljesen feltölthető 40 perc alatt. Az Apple- és a Pixel-telefonok továbbra is elmaradnak ezen a téren, különösen a belépő- és középkategóriában, de az élvonalbeli modellek már ledolgozták a lemaradásukat.
Érdemes megfigyelni egy másik fontos tendenciát is: egyre kevésbé számítanak a gyártók saját, zárt protokolljai, mert a szabványos, univerzális töltési megoldások már majdnem ugyanazt tudják. Például a Xiaomi 17 Ultra akár 90 W-tal is képes tölteni Power Delivery PPS módban, az OPPO Find X9 Ultra pedig 40 W felett hozza ugyanezt – minimális eltéréssel a feltöltési időben. A lényeg, hogy a gyors töltés átlagos teljesítménye ritkán haladja meg a 40 W-ot, függetlenül attól, hogy SuperVOOC vagy Power Delivery töltőt használunk.
A szabványosítás még várat magára
Ennek ellenére továbbra sem tökéletes a helyzet. Hiába próbál egyre több gyártó a Power Delivery szabványhoz igazodni, a valóságban ez gyakran akadályokba ütközik. Például a Motorola TurboPower rendszer ugyan a Power Deliveryre épül, de csak akkor éri el a 60 W-ot, ha speciális, 6,5 A-re hitelesített, E-markeres kábelt használunk – különben marad az alacsonyabb töltési sebesség. A Nothing-telefon 27 W-ot tud 9 V/3 A mellett, de 37 W-ot csak 20 V/1,6 A töltővel.
A Samsungnál is eltérőek a töltési profilok: attól függően, hogy melyik modellt nézzük, vagy 9 V/5 A, vagy 16 V/3 A kell a 45 W-hoz, ráadásul külön kábel szükséges a gyorsabb töltéshez. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az Apple sem a standard USB PD PPS-t használja az iPhone 17-nél, hanem a saját AVS rendszerét, bár valamennyi kompatibilitás szerencsére megmaradt az univerzális szabvánnyal. Mindez azt eredményezi, hogy a megfelelő töltő és kábel kiválasztása még egy márkán belül is kihívás marad.
A következő harctér: az interoperabilitás
A technikai alapok ugyan már léteznek: a Power Delivery PPS dinamikusan szabályozni tudja a feszültséget és az áramerősséget, szinte teljesen lemásolva a gyártók saját töltési módszereit. A gond az, hogy mindenki kicsit másképp valósítja meg ezt a szabványt, különféle feszültség-, áram-, kábel- és hitelesítési igényekkel bonyolítva az egyszerűnek tűnő töltést. A vásárlók pedig nehezen igazodnak ki, ha még az sem egyértelmű, hogy valóban maximális sebességgel tölt-e az eszközük.
Következésképpen továbbra is igazi kihívás megtalálni a megfelelő töltőt és kábelt, különösen akkor, ha valaki több eszközt – laptopot, telefont, fülhallgatót, konzolt – szeretne egyszerre gyorsan és hatékonyan tölteni. A piaci nyomás és az egyre szélesebb körű univerzális töltőtámogatás, különösen a harmadik féltől származó tartozékoknál, azonban reményt ad arra, hogy előbb-utóbb valóban minden kompatibilis lesz mindennel. Ennek ellenére még mindig túl sok a kavarodás és a felesleges komplikáció. A sebességi versenynek vége, a következő valódi kihívás az lesz, hogy bármilyen márkájú készülékhez gond nélkül csatlakoztathassunk egy univerzális, gyors töltőt.
