
Szerepvállalás új színekben
A játék főszereplője Hershel Wilk kém, aki egy tengerparti városban, Portofiróban tér magához egy erős disszociatív epizód után. Bár emlékszik arra, hogy kicsoda, a valóság mégis elmosódott számára: egy kusza labirintusban találja magát, ahol nemzetközi összeesküvések, a leépülő ipari társadalmak, háttérben manipuláló szereplők és a társadalmi egyenlőtlenség határozza meg az élet minden területét.
Zero Parades örökli és továbbgondolja a Disco Elysium nyomán kialakult ideológiai hagyományt. Ez már a 2000-es évek kontextusában vizsgálja a tőkét, a hatalmat, a társadalmi osztályok elhalványulását. A munkások elvesztették a harcot, a városokat a bankárok idegenforgalmi látványosságokká alakítják át. A közösségeknek egyre kevesebb lehetősége marad, hiszen a vagyonos elit a helyi kultúrákat is folyamatosan rombolja.
Koncepciók forgataga
Zero Parades eleinte kaotikusnak tűnik: gentrifikáció, posztmodern cinizmus, fegyvertartási viták, a globális Dél hátrányai, a bürokrácia fegyverként való használata és a nagyhatalmak – például az USA – kulturális dominanciája egyaránt megjelenik. Hosszú órákon át kószálsz Portofiró egyes zónáiban, apró történelmi és személyes mozaikokat szedegetsz fel, amelyeknek látszólag nincs jelentőségük, mégis a történet fokozatosan szerves egésszé rendezi őket.
Az alkotás fontos erénye, hogy nem rágja a játékos szájába a mondanivalót. A karakterek kevesebb nagyívű kiáltványt szavalnak, helyette azt mutatják be, hogy az egyéni és társadalmi körülmények hogyan formálnak világokat, embereket. Ezzel a játékosra bízza a végső következtetések levonását, miközben továbbra is éleslátó és kritikus marad a kapitalizmussal és a kormányzással szemben.
Kockadobás, következmények
A játékban minden találkozásra többféle megközelítés létezik, és bár ezek között nem mind etikus, mind célravezető lehet. Zero Parades egyik legizgalmasabb újítása, hogy a kudarc nem feltétlenül zsákutca, sőt: gyakran éppen a sikertelen próbálkozás nyit meg új lehetőségeket, helyzeteket, sőt, egész párbeszédágakat.
A játék folyamatában nem csupán az aktív, hanem a háttérben működő, passzív próbák is jelentős befolyással bírnak. Előfordulhat például, hogy Hershel nem ismeri fel egy beszélgetőpartner motivációit, így később teljesen más kapcsolat alakul ki, mintha sikerült volna a próba. Ezek a finom választási rétegek fontossá teszik még a jelentéktelennek tűnő döntéseket is.
Az összesített képességek száma kevesebb, mint az elődnél, de itt jóval nagyobb hatást gyakorolnak az eseményekre. Bizonyos képességek, például a koordináció, csak a későbbi szakaszokban nyernek igazán relevanciát, amikor szorult helyzetekből kell kimenekülni.
Pszichológiai dráma, valós tét
Hershel három fő állapotot kezel: fáradtság, szorongás, téveszmék. Ezek dinamikusan változnak döntéseid és viselt tárgyaid alapján. A kávé csökkenti a fáradtságot, ugyanakkor növeli a szorongást, míg az alkohol téveszméket generál. Ha ezek az értékek túllépnek egy kritikus szintet, negatív hatások lépnek életbe, sőt egy-egy képességpont is odaveszhet.
A játék mechanikája a Disco Elysium gondolatkabinetrendszerét fejleszti tovább, ezt itt kondicionálás (conditioning) néven találod meg. Hershel több gondolaton is elmerenghet, melyek bónuszokat biztosítanak – ám ha szembemész ezek elveivel, könnyen el is vesztheted az előnyöket, vagy újakhoz juthatsz. Stratégiai szempontból izgalmas, ám a mechanika mégis kicsit sterilnek hat a komolyabb témák mellett.
Stílus, hangulat, hozzáférhetőség
Zero Parades remekül tematizálja a mai társadalom hatalmi, identitásbeli kérdéseit: kié a befolyás, hogyan találhat bárki kapaszkodót egy szétforgácsolódott világban, és miként akadályozza meg a tőke az igazságosabb társadalom kialakulását. Bár akadnak szerkesztési hibák és ismétlődő elgépelések, az átgondolt szöveg és bátor mondanivaló mindent felülír.
A játék az akadálymentesítésre is nagy figyelmet fordított: állítható a betűméret, van diszlexiabarát font, módosíthatók a színek, hogy minden játékos számára élvezhető legyen.
Ebből kifolyólag
Zero Parades: For Dead Spies magabiztosan viszi tovább a Disco Elysium örökségét, sőt számos ponton túl is lép azon. A szereplők, dilemmák és társadalmi kérdések sora, az apró, de jelentős mechanikai újítások teszik az év egyik legjobb szerepjátékává – feltéve, hogy bírod a szöveges, lassan induló kalandokat. Ha szereted önállóan megfejteni a dolgokat, és számítanak neked a valódi döntések, ez a játék kötelező darab.
