
Miből olvasható ki a változás?
Miközben a szárazföldeken már régóta látjuk a növényzet erősödését, a tengeri növényzetet nehezebb mérni. A kutatók a NASA egyik műszerének 2003 és 2022 közötti adatait használták fel, amely két naponta pásztázza végig a Földet, fényhullámhossz-mérésekkel követve a klorofill-koncentráció változásait. Az elemzés főként a nyílt óceán adataira támaszkodik, mert a part menti területeken az üledékek zavarják a színadatok értelmezését.
A kutatók olyan statisztikai módszereket is bevetettek, mint a Lorenz-görbe és a Gini-index, amelyek megmutatják, hogyan változik a klorofilleloszlás aránya. Kiderült: a klorofillban gazdagabb területek még zöldebbek lettek (főként az északi féltekén), miközben a szegényebb, kékebb régiók még kékebbé váltak – mintha a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb lenne.
Mi az oka, és mit jelenthet ez nekünk?
A klorofill-koncentráció eltolódása elsősorban a tengervíz melegedésével hozható összefüggésbe, míg a fény, a keveredés és a tápanyag-ellátottság nem mutatott ilyen kapcsolatot. Bár a klímaváltozásra még nem lehet egyértelműen visszavezetni a trendet – hiszen húsz év kevés a hosszabb távú folyamatok vizsgálatához –, az eredmények figyelmeztetőek. Ha a fitoplanktonok a sarkok felé húzódnak, az akár a légköri szén-dioxid megkötését és tárolását is átalakíthatja, hiszen ezek az élőlények temetik el a szenet az óceánfenéken.
Ráadásul, ha az Egyenlítőhöz közel a fitoplanktonok tartósan csökkennek, az számos ország – például csendes-óceáni szigetek – halászatára és élelmiszerellátására is kockázatot jelenthet, hiszen kevesebb fitoplankton kevesebb halat jelenthet. Az óceán színének változása tehát többet jelent egyszerű látványosságnál: figyelmeztetés a felszín alatt zajló változásokra.