
Távolsági rekordok dőlnek meg
A Hold melletti, hatórás elrepülés április 6-án, magyar idő szerint 20:45-kor kezdődik, a NASA élőben közvetíti az eseményeket. A legénység legfeljebb 6 540 km-re közelíti meg a Hold felszínét hajnali 1:02-kor, ami jóval távolabb van, mint az Apollo-missziók repülései (ezek alig 112 km-re haladtak el a felszíntől). Pár perccel később következik az abszolút távolsági csúcs: ekkor az Artemis II űrhajósai 406 772 km-re lesznek a Földtől, megdöntve az 1970-es Apollo–13 űrhajósok 400 172 km-es rekordját.
A csend sötétje: rádiócsend a Hold mögött
A Hold túloldalán, amikor a rádióhullámok útját blokkolja az égitest, várhatóan 47 percig – este 0:44-től 1:31-ig – minden kommunikáció megszakad a Föld és az Orion űrhajó között. Ilyenkor a legénység teljes mértékben a Hold sötét oldalának fotózására és megfigyelésére összpontosít, amely ekkor kb. 20%-ban lesz napfényben.
Több mint ötven éve látta utoljára ember a Hold túloldalát
Noha a Hold túloldala legendásan rejtélyes, legutóbb az Apollo-program idején jártak erre űrhajósok. A korszak első jelentős áttörése az Apollo–8 volt 1968 decemberében – ez volt az első embert szállító misszió, amely elhagyta a Föld körüli pályát, elérte a Holdat, és megkerülte annak túlsó oldalát. Az utolsó ilyen út az 1972-es Apollo–17. Azóta emberi szem nem látta élőben ezt az oldalt, immár több mint fél évszázada.
Valóban magányos a Hold árnyéka?
Úgy tűnik, hogy igen, legalábbis Michael Collins, az Apollo–11 űrhajósa így érezte, amikor a parancsnoki modulban körözött a Hold mögött, miközben társai, Neil Armstrong és Buzz Aldrin az első holdraszállást hajtották végre. Collins híres könyvében, az A tűz hordozása (Carrying the Fire) címűben úgy fogalmazott: teljesen egyedül érezte magát, elszigetelve az összes földi élőlénytől. Az Artemis II legénysége legalább egymást támogatja majd ebben a különleges magányban.
Milyen látvány fogadja az űrhajósokat a Hold túlsó oldalán?
Az 1959-es szovjet Luna–3 révén készült első fotókon is megfigyelhető: a Hold túloldala sokkal durvább, világosabb, és sűrűbben borítják kráterek, mint a felénk forduló, ismerős oldalon. A szerteágazó kráterperemek, régi lávamezők és szabdalt felszín lenyűgöző képet festenek – ez a terület komoly aszteroida-bombázáson esett át. Az Artemis II csapata most kb. 20%-nyi, napfényben fürdő Hold-hátat lát majd. Különleges pillanat lesz, amikor az Orion kapszula, a Hold és a Nap egyvonalba kerülnek: a csapat így egy teljes napfogyatkozást figyelhet meg az űrből, páratlan lehetőséggel a Nap koronájának tanulmányozására és meteorbecsapódások keresésére.
A „sötét oldal” – tényleg örök sötétség?
Noha gyakran nevezik a Hold egyik oldalát „sötétnek”, ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy mindig távol van tőlünk – ténylegesen azonban mindkét oldal váltakozva nappali és éjszakai fényben fürdik, a Hold 27 napos forgása miatt.
Felfedezések robotoktól az emberekig
Az első komoly kutatások gépekhez kötődnek: a Luna–3 visszaküldte a Hold hátának első képeit 1959-ben, majd az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter (2009) részletes felszínképekkel, hőtérképekkel, topográfiai adatokkal és sugárzásmérésekkel segítette az újabb emberes missziók előkészítését. A Hold hátoldalának számos területét emberi szem még nem látta; az Artemis II csapata most először pillanthat meg saját szemével sok, eddig csak szondák által feltérképezett vidéket.
Mit vizsgálnak az űrhajósok?
Az Orion fedélzetéről geológiai felméréseket és részletes fotókat készítenek a kráterekről és ősi lávafolyamokról – miközben szóban is rögzítik benyomásaikat, ami segíti a tudományos elemzéseket. Emellett folyamatosan figyelik saját egészségi állapotukat: alvás, stressz, együttműködés, immunválasz, mozgásbetegség, étkezés, szív- és izomteljesítmény, agyi és szemváltozások – sőt, a testükön élő mikrobák összetétele is elemzésre kerül. Az adatokat csuklópántos érzékelők, biológiai minták (vér, vizelet, nyál) és tesztek rögzítik.
Mikor térnek haza?
A tervek szerint az Artemis II legénysége 10 napos út végén, április 11-én, szombaton landol a Földön – újabb mérföldkövet állítva az emberiség űrtörténetében.
