Az adatközpont-láz és az elszánt gazdák
Ahogy a technológiai óriások igyekeznek országszerte felhúzni a MI-alapú rendszereket kiszolgáló óriási adatközpontokat, a mezőgazdasági területekért soha nem látott, akár 44 millió forint/hektáros árakat is kínálnak. Ugyan világszerte közel 16 000 hektár földre lenne szükség az új adatközpontokhoz a következő öt évben – a jelenleginek a duplájára –, az amerikai farmerek meglepően elutasítják ezeket az ajánlatokat. Legutóbb Pennsylvaniában utasított vissza egy gazda 5,4 milliárd forintnyi összeget, míg Wisconsinban szintén milliárdos összegről mondtak le. Ezek az összegek meghaladják a föld jelenlegi piaci értékét, mégsem elegendőek ahhoz, hogy a gazdák eladják hovatartozásukat, identitásukat, gyökereiket – hiszen a föld a családi és közösségi örökségük szimbóluma lett.
Az MI korlátai – a földekhez kötött határok
Bár sokan azt gondolják, hogy mindenkit meg lehet venni megfelelő összegért, egy idő után a legfontosabb tényező mégis valami nehezebben pénzben kifejezhető lesz: az otthon, a közösség és a generációk munkája. Egyre több gazda dönt úgy, hogy a földje nem eladó – akkor sem, ha ezzel milliomos lehetne. Ez az ellenállás rámutat arra, hogy a MI fizikailag is korlátozott: bármennyi pénz is áll mögötte, ha nincs hová építeni az adatközpontokat, megbicsaklik a fejlődése. A Wall Street ügyvédei és elemzői pedig ismét szembesülnek azzal, hogy a pénz nem mindenható.
Zöldmezős beruházások ára és következményei
Az adatközpontok számára valójában nem is a föld jelenti az akadályt, hanem a megfelelő energiaellátás biztosítása. Ezért keresik a vállalatok az olyan országokat, ahol olcsó és bőséges az áram, például Izlandot (geotermikus energia) vagy Norvégiát (vízenergia). Maga az Egyesült Államok is évente rengeteg szántót veszít lakóparkok kedvéért, így az adatközpontok által igényelt 16 000 hektár nem tűnik soknak, viszont az emelkedő földárak komoly gondot jelenthetnek a következő generáció gazdáinak – hiszen ők már csak kiugró áron tudnának földet vásárolni.
Megoldások, kiskapuk, szabályozás
Felvetődnek átmeneti megoldások is: olyan szerződéseket kínálnak, amelyek szerint ha az adatközpont egy idő után bezár, a föld visszakerülhet az eredeti gazdához – az így érintett tulajdonos akár milliárdos összeggel és a régi birtokával is gazdagodhat. Sokan inkább az állami támogatásokat választják, amelyekért cserébe nem művelik meg a földet – így még mindig jobban járnak, mintha végleg eladnák az örökségüket.
Szükség lenne új szabályokra?
Egyre többen sürgetik, hogy Amerikában is védjék jogszabályokkal a mezőgazdasági területeket. A zónázás, vagyis a földterületek besorolása a legtöbb városban ismert fogalom – de eddig a vidéki farmterületeket nem védte ilyen szabályrendszer. Sokan úgy vélik, a zónázás segíthetne megóvni a nem megújuló, létfontosságú földterületeket, amelyeken az élelmiszer-termelés és az identitás is múlik. Más szempontból ezek a szabályok megdrágíthatják a lakhatást is, ha túl szigorúak a városokban – ezért körültekintően kell őket alkalmazni, nehogy éppen azokat sújtsák, akiknek védeni szeretnék az érdekeit.
30 milliárd forint vagy egy élet munkája?
Amikor egy adatközpont álomáron ajánlatot tesz egy farmra, valójában nem csak a földtől búcsúzik el a gazda: együtt veszítheti el a múltját, a családi hagyományt, a közösségi életet. Egy idő után rájöhetünk: bármennyit is ajánlanak, van, amihez egyszerűen nem lehet árcédulát ragasztani. Az MI korában végül minden döntés arról szól, mi az, amit sem a technológia, sem a pénz nem tud pótolni.
