Víz a Mars hidegje alatt
A Rice Egyetem kutatói egy újonnan adaptált számítógépes éghajlati modellt futtattak a Marson, melyben azt vizsgálták, hogyan viselkedhettek a vörös bolygó egykori tavai. Ezek szerint a Gale-kráterhez hasonló, egyenlítő-közeli medencékben található tavak akár 56 földi éven (ami 30 marsi évet jelent) keresztül is folyékonyak maradhattak, annak ellenére, hogy a levegő átlaghőmérséklete jóval fagypont alatt volt. Az eredmények szerint egy vékony, idényjellegű jégréteg alatt a víz megőrizhette folyékonyságát, amennyiben más éghajlati körülmények is állandóak maradtak.
Ez azonban nem az egész történet. Korábbi modellek mindig meleg, vizes időszakokat feltételeztek a felszíni tavak kialakulásához, azonban ezek az új adatok alapján a tartósan hideg klíma sem zárja ki a hosszan fennmaradó folyékony vizet. A vizsgálat eredménye rávilágít arra, hogy a Marson megfigyelt régi tómedrek, partvonalak és üledékrétegek megőrződése természetes következménye lehet ezeknek a szezonálisan olvadó-fagyó tavaknak.
Adaptált földi klímamodellek a Mars szolgálatában
A kutatócsoport a Földön fejlesztett éghajlati modelleket alakította át a Mars sajátos viszonyaira. Mivel a Marson nincsenek fák évgyűrűi vagy jégmagminták, kőzetformációkat és ásványi lerakódásokat használtak múltbeli éghajlati viszonyok feltérképezéséhez. A csapat figyelembe vette a mintegy 3,6 milliárd évvel ezelőtti gyengébb napfényt, a szén-dioxidban gazdag légkört és a Mars egyedi évszakos változásait.
A LakeM2ARS nevű új modell segítségével 64 szimulációs forgatókönyvet futtattak, a NASA Curiosity marsjárója által a Gale-kráterben mért adatok alapján. Az eredmények azt mutatták, hogy a marsi tavak egyes éghajlati feltételek mellett évtizedekig is megmaradhattak anélkül, hogy teljesen befagytak volna, még akkor is, ha a levegő hőmérséklete 0 Celsius-fok alatt maradt.
Az évszakos jég védőrétege
A modellek szerint vékony, idényjellegű jégréteg fedte a tavakat a hidegebb évszakokban. Ez a jégréteg úgy működött, mint egy takaró, amely korlátozta a víz párolgását és hőveszteségét, ugyanakkor a napfény melege nyáron eljutott a tó felszínéhez. A tavak így újra és újra át tudtak olvadni anélkül, hogy teljesen megfagytak volna, és éves szinten csak minimális változás történt a vízszintben.
Ez a jelenség magyarázatot ad arra is, miért nem találni tömör jég- vagy gleccsermaradványokat a mai marsjárók által vizsgált kráterekben: a vékony, idényjellegű jégpáncél időszakosan eltűnt, anélkül, hogy jelentős nyomot hagyott volna a felszínen.
Új nézőpont a marsi víz történetében
Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a korai Marson tartós tavak léteztek, anélkül hogy hosszabb, meleg periódusokra lett volna szükség. Amennyiben ezt máshol is sikerül igazolni, jelentősen megnő az esélye annak, hogy akár hideg és zord klíma mellett is volt elegendő folyékony víz az élet kialakulásához szükséges időskálán.
A kutatók most más kráterekre és medencékre is le akarják futtatni a modellt, illetve vizsgálják, hogyan befolyásolhatta a légkör összetétele vagy a talajvíz-áramlás a tavak stabilitását hosszú távon. Következésképpen a Mars vizsgálata kulcsfontosságú lehet annak megértéséhez, milyen éghajlati feltételek mellett maradhat fenn folyékony víz és – talán – az élet egy másik bolygón.
