
Az OJ 287 titkos tánca
2007 elején egy cseh asztrofizikus, Hudec, egy raktárnyi, földtől plafonig érő szekrény között kutatott, amelyekben üveglemezek sorai lapultak – mindegyik egy-egy felvétel a világegyetemről, még a digitális korszak előttről. Ezek közül egy adott csillagmezőt keresett. Főleg az OJ 287 nevű kettős fekete lyukrendszer érdekelte, ahol két óriási tömegű fekete lyuk forog egymás körül. Emiatt időnként olyan látványos felfénylések történnek, amelyek a lemezeken is nyomot hagytak. Hudec 2000 lemezen találta meg a rendszer nyomait, a legrégebbi adatok 1896-ból valók. A lemezek nagyító alatti vizsgálatával sikerült új, korábban ismeretlen kitörésekre bukkannia – például egy nagy, 1900-as felfénylésre.
Az így kibővített adatsor lehetővé tette, hogy pontosabb modelleket dolgozzanak ki, és megértsék, pontosan mikor és miért következnek be a felfénylések. Ebben a párosban az egyik fekete lyuk nagyobb tömegű, a másik éppen ezért időnként áthalad a társa anyagkorongján, ezért alakulnak ki a rövid, de intenzív kitörések, amelyek a lemezeken is megjelennek.
A változó égbolt: ami állandó, az a változás
A városok fényszennyezésétől távol izzó meteorokat és a bolygók vándorlását észlelhetjük. De a valóságban ennél sokkal több változás zajlik az égen – csak az emberi szem nem elég érzékeny hozzá. Minden csillag, bolygó, galaxis valamiféle mozgáson megy keresztül, folyamatos átalakuláson esik át. Az asztrofizikusok egyre nagyobb tempóban akarják feltérképezni a kozmoszt: ide tartoznak azok az események, amelyek világítanak és hirtelen eltűnnek – ilyenek például a szupernóva-robbanások vagy a gamma-kitörések –, de vannak változó csillagok is, amelyek rendszeresen fényesednek és halványodnak.
Az aktív fekete lyukak – a galaxisok szíve – is ebbe a változó kategóriába tartoznak. Az ilyen jelek megfigyelése kulcsfontosságú, hogy megértsük, pontosan milyen fizikai folyamatok működnek extrém körülmények között. Ezek alapján el lehet dönteni, hogy az elméleti modellek mennyire állják meg a helyüket a való világ adatai tükrében.
Új szem az égre: Rubin Obszervatórium
2026 elején kezdődik a chilei Andokban az egyik legnagyobb csillagászati projekt: a Rubin Obszervatórium (teljes nevén Vera C. Rubin Observatory) évtizeden át pásztázza majd az égboltot, hogy felfedezze az összes mozgó és változó égi jelenséget. A széles látószögű kameráinak köszönhetően majdnem az egész látható égboltot naponta többször felveszi, akár 40 milliószor halványabb objektumokat is észrevesz, mint amit az emberi szem képes meglátni. Egy 15 másodperces expozíció alatt több mint 2,5-szer annyi halvány objektum válik láthatóvá, mint például a régi Plútó-kutató távcsőnél.
A Rubin minden este 20 terabájt adatot generál – ez éves szinten több százezer gigabájt. A mesterséges intelligenciát bevető szoftverek összehasonlítják az új képeket a régiekkel, és egy perc alatt riasztást küldenek, ha változást fedeznek fel. Tíz év alatt több mint 20 milliárd értesítést – vagyis új csillagászati felfedezést – várnak.
Ugyanakkor egyre fontosabbá válik, hogy ez az óriási friss adatbázis össze legyen kötve az évszázados üveglemez-archívum adataival. Így lehet felrajzolni akár százéves fénygörbéket, amikkel pontosabb következtetéseket lehet levonni az univerzum változásairól.
Az üveg csillagos ég
A digitális korszak előtt az asztrofotográfia csúcsát az üveglemezek jelentették. Az első képek az 1800-as évek végéről valók, és Hudec becslése szerint világszerte mintegy 10 millió lehet még fellelhető. A legnagyobb gyűjtemény a Harvard-Smithsonian központban található – itt 550 000 lemezt őriznek, amelyek 1849 és 1992 között készültek.
A lemezek digitalizálása óriási vállalkozás – a Harvardban húsz évig tartott, mire a készlet nagy részét beolvasták, így azok már kereshetők és elemezhetők elektronikusan. Igaz, sok csillagász még ma is szívesebben dolgozik az eredeti lemezeken, mert a szkennelés apró hibákat okozhat, amelyek elronthatnak egy-egy fénygörbe-elemzést. Például, amikor a horvátországi Rijekában Jurdana-Šepić csillagász dolgozik, előzetesen összeállít egy tízes kívánságlistát azokból a csillagokból, amelyeket elemezni szeretne; majd operaáriák hallgatása mellett méregeti az ismert fényességű csillagokhoz viszonyítva, mennyit változott saját célobjektuma fényessége.
Kozmikus robbanások: régi lemezek, új felfedezések
A fényükben változó nóvák, ismétlődő robbanásokat produkáló kettőscsillagok között keresgél Louisianában Schaefer csillagász. Az ilyen nóvák különösen értékesek, mert talán közük lehet az univerzum tágulásának mérése szempontjából kulcsfontosságú Ia típusú szupernóvákhoz. Évtizedeken át visszamenő fénygörbékkel lehet bizonyítani – vagy elvetni –, hogy mely rendszerek lehetnek az ilyen szupernóvák elődei.
A történelmi üveglemezek nélkül ezek a kutatások elképzelhetetlenek lennének, hiszen a kozmikus változások többsége csak hosszú évtizedek alatt tárul fel.
Idővel versenyt futva
Az üveglemezek száz évig is kibírnak, ha megfelelően tárolják őket – de sok elveszett, amikor laborokat költöztettek, vagy egyszerűen kidobták őket. A fennmaradó lemezek közül sok megrepedezett, emulziójuk megsérült; a por és a pára hatására akár le is válhatott. Így most derül ki az igazi értékük: egyre több tudós harcol azért, hogy megmentsék őket, hisz ezekben az adatokban évszázadnyi meglepetés és tudás rejlik, amelyek a jelen adataival összerakva új felismeréseket hozhatnak. Az új, modern obszervatóriumok forradalmi adatokat szállítanak, de az univerzum hosszú életű lakóit csak úgy érthetjük meg igazán, ha a régit és az újat ötvözzük. Emiatt kincs minden egyes üveglemez.
