Tesla-robotok a hétköznapokban
Elon Musk célja, hogy a közeljövőben humanoid robotok milliói dolgozzanak gyárakban és otthonokban, megkönnyítve ezzel az emberek életét. A Tesla Optimus robotja például sokoldalú segítőtárs lehet: nehéz tárgyakat pakol a gyártósoron, felszabadít minket az otthoni robotolás alól, sőt, akár az idősgondozásban is segíthet. Az ilyen jövő néhány éve még tudományos fantasztikumnak tűnt. Egy mosolygós, értelmes, barátságos robotszolgáról, aki tényleg segít, csak a legmerészebbek álmodoztak. Ezután azonban feltűntek a fejlett MI-megoldások, például a ChatGPT, amelyek megmutatták, hogy a gépek már valóban képesek összetettebb módon kommunikálni.
Miért olyan fontos az emberi forma?
Első ránézésre ijesztő lehet, ha egy gép ránk hasonlít, de ez nemcsak színházi poén a mérnökök számára. A háztartásunkban minden az emberi testhez igazodik, így egy kézzel-lábbal rendelkező robot végre elpakolja az ebédlőről a tányért, bepakolja a mosogatógépet, vagy megeteti az állatokat. Ráadásul egy emberi arc, szem vagy mosoly szinte azt ígéri, hogy a gép ért minket, képes együttérzésre. Egy robot, aki sosem ítélkezik, elsőre vonzónak tűnik, ha segítségre van szükség: támogat, megőrzi méltóságunkat, nem fárad el, nem szól vissza. Azonban az állandó gépi jelenlét könnyen oda vezethet, hogy elveszítjük azt a türelmet és emberséget, amit csak valódi társas kapcsolatokban tanulhatunk meg.
Kiszolgált kényelem vagy valódi társaság?
A legborúsabb jövőkép szerint full extrás, mindent megértő robotok mellett egyre inkább magánzók leszünk: elvonulunk otthonunkba, MI-inassal az oldalunkon, és már csak ritkán látjuk egymást. A kényelemért cserébe háttérbe szorulhatnak a valódi emberi kapcsolatok. Ha tényleg fontos, hogy egymással maradjunk kapcsolatban, akkor például érdemes lehet korlátozni, hogy: csak a mosógép a mosásról, csak a navigáció az útvonalról beszéljen – a valódi, értelmező beszélgetések maradjanak a saját közegünkben. A munkahelyeken, a közös terekben is érdemes olyan szabályokat kialakítani, hogy az emberek személyesen jelenjenek meg, telefon nélkül, hogy a közös tanulás és beszélgetés ne tűnjön el teljesen.
Segítő vagy elidegenítő robotok?
A jól tervezett robotok segíthetnek: például támogathatják a társaságkerülő gyerekeket, bátoríthatják a magányos tinédzsereket, vagy épp egy idős embernek adhatnak tippet egy könyvklubra a könyvtárban. Ugyanakkor a rossz robot csak azt éri el, hogy ki sem mozdulunk a komfortzónánkból, és egyre kevésbé tudunk emberekkel kapcsolatot teremteni.
Merre tartunk?
Ebből adódóan az igazi kihívás az, hogy miként építjük be e gépek jelenlétét a mindennapjainkba. Olyan jövőt választunk-e, amelyben az MI-k támogatnak, de nem szigetelnek el minket egymástól – vagy olyat, ahol a robotok csak pótlékot jelentenek az emberi kapcsolatok helyett?
