Az őrült ötlet és az összeállt csapat
Vishnu Athreya, a Warner Bros. Animation alelnöke régi vágyát váltotta valóra azzal, hogy az animáció legkiemelkedőbb alkotóit hívta össze: Pendleton Ward (Adventure Time), Rebecca Sugar (Steven Universe), Ian Jones-Quartey (OK K.O.!), és Patrick McHale (Over the Garden Wall). Egyetlen szabály volt: semmiféle kommunikáció az alkotók között, mindenki teljes titokban alkotja a saját részét, hogy a végeredmény hű maradjon az Exquisite Corpse szellemiségéhez.
Így született meg a 23 perces Elefánt (Elephant), három teljesen eltérő hangulatú kisfilmet fűzve egybe. Ward futurisztikus, videójáték-ihlette kezdése átlendül egy zenei, modern középrészen (Sugar és Jones-Quartey keze alatt), majd McHale nosztalgikus, melankolikus befejezése zárja a történetet. A csapat ismerős lehet az Adventure Time rajongóinak, hiszen mind dolgoztak már a kultikus sorozaton.
Titkok és apró trükkök a kötöttségek ellenében
Az animátorok ugyan nem beszélhettek egymással az alkotás közben, de gyorsan igyekeztek különböző kiskapukat találni. A történetindítás előtt közösen játszottak egy kör Exquisite Corpse-t: három groteszk figurát rajzoltak, amelyek közül mindegyikük kiválasztott egyet főszereplőnek. Egyetlen narratív szabályban egyeztek meg: minden rész végén meg kell halnia a főszereplőnek, hogy a következő részben újjászülethessen egy új testben.
Patrick McHale választása például egy szinte összetákolt Frankenstein-szörnyre esett – amihez saját bevallása szerint egyáltalán nem vonzódott. Gyorsan ki is írta a történetből, főszereplője már a szegmens elején többször meghal, újjászületik, végül egy félig működő robotban ragad. Mindezzel McHale tudatosan fektette le a halál és újjászületés motívumait, jelezve az egész film filozófiáját.
Rejtett kapcsolódások és titkos üzenetek
Pendleton Ward eközben újabb abszurditást vitt a közös munkába: kommunikációs tilalom ide vagy oda, alkotótársait megpróbálta titokban elérni. Egy képregényszerű „jam comic” technikával üzenetet rejtett el: egy madárról készült rajzot küldött tovább a következő részhez, amit Rebecca Sugar és Jones-Quartey végül egy nyomozótáblán helyeztek el. Később viszont már nem bukkant elő McHale szegmensében – a kreatív lánc végére így csak apró utalások maradtak. Ward egy másik rejtett motívuma, egy rúnajel, visszaköszönt a barlangjelenetben, ezzel is összekapcsolva a történetszálakat.
Harmónia a káoszban
McHale végül arra jutott, hogy nem próbálja meg összerakni a látszólag kaotikus elemekből a nagy egészet, inkább egy kis, személyes történetre fókuszál. Az ő fináléja lelassítja a korábbi szegmensek őrült tempóját, amikor a főszereplő robotként az alkotójába lesz szerelmes – szokatlan, mégis szívmelengető lezárás egy egyébként leírhatatlan utazáson.
Megemlíthető továbbá, hogy az egész projekt sikere nemcsak Athreya érdeme, aki összehozta ezt az álomcsapatot, hanem az alkotók apró szabálybontásain és játékosságán is múlott. Az Elefánt (Elephant) épp emiatt válhat igazi kultuszfilmmé: minden megnézéskor új utalások és kapcsolatbeli rejtélyek tárulnak fel.
Az Elefánt (Elephant) már elérhető az HBO Max kínálatában.
