
Az első lépések: Bizonytalan kezdetek
Az első Apple Silicon Mac gépek, köztük a MacBook Air, a MacBook Pro és a Mac mini, külsőre teljesen megegyeztek az Intel‑alapú elődökkel. Ez az óvatosság indokolt volt, hiszen az új technológia bevezetésétől sokan tartottak. Különösen fontos kiemelni, hogy az M1 annyival gyorsabb lett az Intel processzoroknál, hogy még az Intelre írt programok futtatásához szükséges Rosetta sem lassította le őket érezhetően. Az M1‑es MacBook Air – amelyet ma is árulnak, jelenleg 220 ezer forintért a Walmartban – ötévesen is megállja a helyét.
Az Apple hamarosan minden Mac modellt frissített Apple Silicon változatra, és bemutatta a Mac Studio‑t is. Az új házak, korszerű csipek, valamint a világjárvány miatt otthonról dolgozó emberek tömegei rekordméretű Mac‑eladásokat eredményeztek: az M1 előtti öt év átlagos, évi 25,5 milliárd dolláros forgalma az új korszakban évi 33,7 milliárd dollárra ugrott. Következésképpen bátor húzás volt elhagyni az Intelt, de az eredmények igazolták a váltást.
Profi igények, még nagyobb kihívás
Az Apple már az iPhone‑hoz és iPadhez is évek óta saját processzorokat tervezett, prioritásként kezelve az energiatakarékosságot és az integrált grafikus teljesítményt. Mégis kérdéses volt, ezek az elvek mennyiben működnek a Macek profi felhasználói igényeinél. Már korábban, a Mac mini fejlesztői változatában az A12Z csip adott ízelítőt a jövőből, de az igazi áttörést az M1 jelentette.
Hogy a teljesítmény ne csak a belépő‑ és középkategóriában legyen kiemelkedő, az Apple hamar bemutatta a Max és Pro csipvariánsokat, sokkal több processzormaggal és nagyobb memóriával. Meglepő módon, ha egy, eredetileg okostelefonokhoz fejlesztett rendszerchipet újraterveznek elegendő CPU‑ és GPU‑maggal, akkor az simán kiszolgálja a legsúlyosabb terhelést is. Az ár: a felhasználó által bővíthető RAM és a dedikált videokártya már nem opció.
Rugalmas fejlődés, változó ütemtervek
Sokan azt hitték, hogy az M1 után minden generáció ugyanazt a logikát követi. Holott az Apple inkább időről időre változtat a stratégián: egyszerre jelent be új modelleket, vagy éppen egymás után csepegteti az újdonságokat. Mérnöki szinten sem minden évben ugyanúgy fejlődik minden: hol a CPU, hol a GPU kerül előtérbe, néha egy vadonatúj Neural Engine (neurális egység) érkezik.
Az M1 Pro és Max még hasonlóak voltak, később azonban a Max a csúcskategóriát, a Pro inkább a középkategóriát képviselte. Az Apple az évek során megtanulta, hogyan integráljon akár annyi memóriát a csipekbe, hogy az már a MI‑terhelést is kényelmesen kezelje. Minden generáció megőrizte a lendületet: átlagosan 10–30 százalékos CPU‑gyorsulást hozott; ritka kivétel, ha a GPU nem lett gyorsabb, de ott a több mag ellensúlyozott. Ma az alapmodell M5 kétszer olyan gyors, mint az első M1.
Neural Engine és az MI‑korszak kihívásai
Sokan gondolták, hogy a mesterséges intelligencia forradalmára az Apple alaposan felkészült. Valójában már egy évtizede jelen van a Neural Engine a csipekben. Az Apple úgy számított, a gépi tanulás feladatait a Neural Engine fogja elvégezni, de az MI‑hullámmal a fejlesztők inkább a CPU‑ és GPU‑magokat használták. Az Apple gyorsan reagált: az M4 már új, közvetlen MI‑gyorsítót kapott a CPU‑n, az M5‑tel pedig a GPU is ezt az architektúrát követi.
A Mac Pro: egy korszak vége?
A váltás legnagyobb vesztese a Mac Pro lett. Bár a gépet ma is forgalmazzák, teljesítménye megegyezik a Mac Studio M2 Ultra változatával, utóbbi viszont időközben már M3 Ultra csipet is kapott. A toronyház formátumú Mac Pro így teljesen anakronisztikusnak tűnik az Apple Silicon gépek között. Senki nem tudja, várható‑e frissítés, vagy hogy miért választaná valaki a Mac Studio helyett.
Következésképpen az elmúlt öt év legfontosabb tanulsága, hogy az Apple mindig képes egy újabb, váratlan fordulatra – bármennyire is úgy tűnik, hogy mindent előre lehet látni.
