Honnan indultak a kígyók?
A dinoszauruszok árnyékában megbújó élőhelyek korán lehetőséget teremtettek egy új hüllőcsoport megjelenésére. Karcsú testükkel a kígyók beférkőzhettek a föld alá, és elfogyaszthatták az ott bujkáló zsákmányt. Pontosan hogyan indultak útjukra, máig rejtély, mivel a fosszíliák sora hiányos. Az biztos, hogy elődeik már 160 millió éve megjelentek, és ügyesen alkalmazkodtak sokféle élőhelyhez.
A legkorábbi ismert kígyófosszíliák különböző típusú környezetekből kerülnek elő, így nehéz eldönteni, a kígyók vajon eredetileg földfelszíni, felszín alatti vagy vízi lények voltak. Az egyik elmélet szerint a vakgyíkokhoz hasonlító, nagyon fejletlen szemű ősi kígyók a föld alatt kezdték karrierjüket, ám ezek már eléggé specializálódott fajok. Ugyanakkor vannak jelek, hogy a legősibb kígyófosszíliák – melyeket Dél-Amerikában, Patagóniában találtak – inkább a felszínen élhettek, néha viszont beáshatták magukat, akár a mai pitonok.
Emellett a kígyók agyának vizsgálata – 3D röntgenképalkotással és agykoponyaformák elemzésével – is azt mutatja, a legkorábbi kígyók agya tartalmazott néhány, a felszín alatti életmódot segítő tulajdonságot, de minden részletében nem illett bele a föld alatti környezetbe.
Lábszáron túl: a kígyótest kialakulása
A kígyók talán legismertebb vonása a lábak hiánya. Ez a tulajdonság nem teljesen egyedi: egyes gyíkkal rokon csoportok is elveszítették végtagjaikat. A változatos környezetben élő kígyók viszont az elsők között voltak, akik ezzel a csúszó-mászó, áramvonalas testalkattal sokféle élőhelyet tudtak meghódítani.
A nagy átalakulás valamikor 150 és 125 millió évvel ezelőtt ment végbe. Az első kígyók mindegyikének még volt hátsó lábcsontja, de az elülsők már hiányoztak. Bizonyos fosszíliák – például a jura kori Breugnathair elgolensis Skóciából – megőrizték egy négylábú kígyóős maradványait. Bár egyes paleontológusok szerint ez a faj inkább a gyíkok közé tartozhatott, mintsem közvetlen kígyóelőd volt.
Ami biztos: a koponya felépítése forradalmi változást mutatott. A kígyók bonyolult, mozgatható csontjai lehetővé tették, hogy az állkapcsuk szélesen nyíljon, sőt a felső és az alsó állkapocsfelek egymástól függetlenül tudtak mozogni. Így a kígyók óriási zsákmányokat is képesek benyelni – a pitonok akár nyúl- vagy őz méretű állatot is. Emellett a kígyók gerincoszlopa extrém módon meghosszabbodott, így a mozgásuk egyedülállóan hatékonnyá vált vízben, földön, fán vagy akár a föld alatt.
A sikamlós rokonság és a genetikai nyomozás
Ma mintegy 3 900 élő kígyófajt ismerünk, és feltehetően sok tucat még vár felfedezésre. A kígyók a Squamata rend Serpentes alrendjét alkotják. Legközelebbi rokonaik vélhetően a méregtermelő hüllők csoportja (Toxicofera), ahová a gyíkok és a mosasauruszok is tartoznak, bár a pontos rokonsági viszonyok részben még tisztázatlanok.
A fosszíliák hiánya mellett a genetikai kutatások adnak választ sok kérdésre. Ma már több mint ezer gyík és kígyó genomját elemezték: kiderült, hogy a kígyók a fejlődés során elveszítették a lábnövesztésért felelős génjeiket, és a táplálkozást szabályozó ghrelin hormon génjeinek hiánya is segíti hosszú koplalásukat. Egy-egy kígyó akár több hónapot is kibír táplálék nélkül.
Jelenleg több mint száz kígyó és gyík genomjának feltérképezése zajlik, és az adatok alapján egyre pontosabb családfát lehet majd rajzolni. Mégis, a fosszíliák hiánya miatt a kígyók történetének ősi fordulatai gyakran rejtélyesek maradnak.
A kígyók evolúciója: 100 millió év sikere
Ha egyszer földön, vízen vagy alatta siklik el mellettünk egy kígyó, érdemes elgondolkodni: valójában több mint 100 millió év folyamatos alkalmazkodásának és evolúciójának eredményét látjuk. A kígyók látszólagos egyszerűségük ellenére hihetetlenül sokféle trükkel és képességgel rendelkeznek – világszerte az egyik legsikeresebb gerinces csoportként áramlanak be minden elérhető élőhelyre.
