MI – vicc, szatíra vagy kreatív eszköz?
Jude Drakulája több szegmensből áll; az egyik egy fürdőköpenyben lustán ülő, kiégett filmes (Adonis Tana) figuráját mutatja be, aki épp azt magyarázza, hogyan turbózzák fel vámpírfilmjét két fiktív, erdélyi MI-szoftverrel. Ezek a modulok az ikonikus vámpírtörténetek jeleneteit dolgozzák fel, ám a végeredmény faékegyszerű: Bram Stoker Drakula-jelenetei torz, felismerhetetlen, groteszk pornóképekké folynak szét, vagy épp idegesítő, felugró hirdetések lepik el a vásznat. Mindez szándékosan esztétikailag bántó, és Jude célja ezzel, hogy rámutasson: épp úgy bomlik le a filmnyelv, ahogyan a román történelem vagy a valóságérzékelésünk.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Jude nem elutasító az MI-vel szemben. Bár elismeri a gazdasági egyenlőtlenségeket, amelyeket ez a technológia okoz, és a szabályozás fontosságát, úgy véli, az MI új, érdekes művészi területekre terelheti a filmkészítést. Legfőbb aggodalma, hogy 2025-re már minden kép megtekintésekor felmerül: ez most valódi, vagy MI generálta? Ez szerinte félelmetes, de továbbra is szívesen dolgozik MI-vel, ha hozzáférhet.
Véletlen botrány vagy szándékos provokáció?
Todd Rohal filmje, a Dugj a fiammal! már a címével is provokál, de a valódi indulathullámot egy MI által generált, álmozis reklámparódia váltotta ki a torontói premier vetítésén. Hirtelen elcsendesült a „bulizó” közönség, és a feszült hangulat végig megmaradt. Több néző a szervező kirúgását követelte. A kritikák, különösen a Letterboxd-on, szinte kizárólag az MI használatát ostorozták.
Rohal az MI-t szatirikus eszközként alkalmazza, vagy ahogy ő mondja: nem célja az esztétikai fejlődés – inkább a Hollywoodot övező képmutatásra akar rávilágítani. Úgy látja, az elmúlt húsz év ötlettelen, egyforma filmjei miatt ideje volt provokálni. A filmben emellett feltűnnek még az MI-generálta Meatie Mates figurák is: furcsa, húsból készült rajzfilmszereplők, a VeggieTales (Zöldségmesék) gyerekrajzfilm groteszk paródiái. Rohal ezeknek a jeleneteknek harmadát MI-vel, a többit pedig hagyományos animációs technikával készítette el.
Az MI szabadságot vagy veszélyt jelent?
Mindketten hangsúlyozzák: az MI nem fenyegetés, hanem új eszköz a művészi kifejezésre, amit a pénzügyi lehetőségek szűkössége különösen vonzóvá tesz a független filmekben. Radu Jude elmondása szerint Romániában a teljes filmipar költségvetése csak néhány milliárd forintot tesz ki – kevesebbet, mint egy nagy hollywoodi film cateringje. Nincs vesztenivaló. Jude eredetileg „átverős” filmként akarta tálalni, hogy a történetet MI generálja, de végül a finanszírozás hiánya miatt ténylegesen MI-t használt.
Noha Hollywoodban az MI-t sokan ellenségnek látják, amely megfosztja a művészeket a munkalehetőségektől és a kredittől, Rohal és Jude úgy érzik, ez a megközelítés csak a „milliomosokat” nyugtalanítja. Szerintük az MI akár demokratizálhatja is a filmkészítést, különösen azok számára, akik eddig a periférián dolgoztak.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Hollywoodban szigorú szabályozás indult: a WGA 2023-ban például előírta, hogy a stúdióknak jelezniük kell, ha egy forgatókönyv részben vagy egészben MI-vel készült, MI-s „forgatókönyvíró” pedig nem kaphat kreditpontot. A videojáték-iparban szintén harcolnak a színészek neve és arca jogosulatlan felhasználása ellen.
Szatíra vagy káosz? A tálalás ereje
Élesen szembeállítható a két film fogadtatása: a Drakulát inkább művészfilmként értelmezi a kritika, amelyben Jude pontosan előkészíti a néző számára az MI használatát, míg a Dugj a fiammal! minden figyelmeztetés nélkül veti a közönség elé a generált jeleneteket, elvárva, hogy azok értsék a poént. A botrány is ebből fakadt: a kihívó tartalom miatt a közönség kevésbé volt toleráns az MI felől érkező provokációra.
Jude példaként Roger Cormant említi, aki mindig azzal dolgozott, ami épp elérhető volt – szerinte Corman biztosan MI-t is használt volna. Rohal úgy látja, az MI abszolutista elutasítása értelmetlen – a legfontosabb, hogy az alkotás középpontjában maradjon az ember.
Merre tovább az MI és a film kapcsolata?
Mindezt figyelembe véve jól látszik: a generatív MI éles ellentéteket, ugyanakkor új kreatív lehetőségeket is hozott a filmbe. Miközben a nagyipari filmekben még tart a szabályozási küzdelem, a független filmesek már a saját útjaikat járják: vagy arra fókuszálnak, miként használhatják az MI-t szatirikus, kritikus vagy vizuálisan kísérletező módon – vagy egyszerűen csak élvezik az anyagi függetlenség adta szabadságot.
Rohal, bár szereti az MI nyújtotta lehetőségeket, a valódi alkotást mindig emberekkel, együttműködésben képzeli el. Az MI a kreativitás felélesztője lehet – de nem helyettesíti az emberi központúságot. Az viszont biztos: a 2025-ös filmfesztiválok nem hagyhatók ki az MI-vel kapcsolatos vitákból, legyen szó művészetről vagy provokációról.
