
Ősi oázisok és útvonalak nyomában
A sziklarajzok feltehetően útjelzőként szolgáltak a sivatagi vándorok számára, akik így találhatták meg azokat az oázisokat, amelyek a sivatagos területeken időszakosan alakultak ki. A környék az utolsó jégkorszak végétől, nagyjából 16 000 és 13 000 évvel ezelőtt egyre nedvesebbé vált, és szezonális tavak jelentek meg. Hosszú időn át úgy vélték, hogy Észak-Arábia lakatlan volt az utolsó glaciális maximum (kb. 25 000–20 000 éve) után, mivel a klíma túl zord volt az emberi élet számára. Mindazonáltal három újonnan felfedezett lelőhely a Nafúd-sivatag déli részén most cáfolja ezt. Meglepő módon a kutatók egy ősi vízmedence körül találták meg az első hatalmas sziklarajzokat, továbbá a környéken egykori emberi táborok nyomaira is bukkantak.
A tevékkel együtt ábrázolt túlélés
A felfedezett 62 sziklapanelen összesen 176 véset látható, némelyikük 3,9 méter magas sziklafalba vésve. Az ábrázolt állatok többsége teve, életszerű, részletgazdag kidolgozással. A hím tevék jellegzetes párzási időszakban megfigyelhető dagadása és téli bundája jól kivehető, ami arra utal, hogy az ősi vízforrások télen váltak igazán jelentőssé, és a tevék szívósságát szimbolizálhatták. A sziklarajzok környezetében több mint 1200 követ, 16 állati csonttöredéket és három tűzhelyet tártak fel. A talált leletek – köztük kőeszközök, pengék, nyílhegyek és gyöngyök – jelentős része a Natúf-kultúra hagyományait tükrözi, amely a Levantéból, vagyis a Földközi-tenger keleti medencéjéből származik. Ez arra utal, hogy a térség lakói kapcsolatban álltak a több száz kilométerrel távolabb élő emberekkel, sőt, saját, helyben kialakított művészeti és eszközkészítési technikákat is kifejlesztettek.
Ősi időpontok, történelmi összefüggések
A sziklarajzok korát háromféle módszerrel határozták meg: a szedimentek felhevülési és napfényhez jutási idejének mérésével, valamint radiokarbonos vizsgálattal. Az eredmények szerint a sziklarajzok 12 800 és 11 400 év közé tehetők. Egy helyen azt a kőeszközt is megtalálták, amellyel az egyik tevének a lábát vésték a kőbe, s ezt 12 200 évvel ezelőtt készítették. A vízforrások üledékeinek elemzése ráadásul egyértelműen igazolja, hogy a terület ekkortájt sokkal nedvesebb volt, így lehetővé vált az emberi lakottság.
Egy összekapcsolódó, ősi Arábia
Mindezek alapján a kutatás a térség történelmének eddig rejtett fejezetét tárja fel. Egyértelmű, hogy Észak-Arábia egésze benépesült, az emberek pedig kulturálisan és gazdaságilag is összekapcsolódtak a Levantéval. Ez a felfedezés teljesen új alapokra helyezi a sivatagi életmód és a korai civilizációk kialakulásának történetét, bizonyítva, hogy az ember már jóval korábban – és keményebb éghajlati körülmények között is – képes volt a túlélésre, mint azt korábban gondoltuk.