Drónok minden fronton
A Pentagonnak további 20,6 milliárd dollárra (7 450 milliárd forintra) is szüksége lenne eldobható, úgynevezett egyirányú csapásmérő drónokra, illetve az amerikai légierő által fejlesztett, szintén autonóm légi eszközökre, amelyek akár vadászgépekkel is képesek együttműködni. Ennek a forrásnak egy része védelmi rendszerekre menne, amelyek képesek kis méretű drónokat semlegesíteni, valamint a haditengerészet pilóta nélküli tankoló repülőgépére (MQ-25), amely a hordozóalapú vadászgépek hatótávolságát növelné.
Másként fogalmazva, ez a drónokra költött összeg lassan utoléri a teljes tengerészgyalogság éves költségvetését is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen új, önálló drónhadtest születik – de jól érzékelteti, mekkora hangsúlyt helyez a hadvezetés az MI-alapú, autonóm rendszerekre.
A drónháború változó arca
Az amerikai hadsereg már régóta alkalmaz drónokat, például az MQ-1B Predator vagy az MQ-9 Reaper típusokat, elsősorban felderítésre és célzott csapások végrehajtására. Azonban az orosz–ukrán háború megmutatta, mennyire jelentős szerepet kaphatnak az olcsó, tömeggyártott, négyrotoros (quadcopter) drónok és az úgynevezett öngyilkos drónok, amelyek akár rakétaként is működnek. Az iráni gyártású Shahed típusok például darabonként 20 000 dollárba (7,2 millió forintba) kerülnek, és tömeges bevetésükkel könnyen túlterhelhetik a légvédelmi rendszereket. Az amerikai hadsereg éppen ezért saját változatot is fejleszt az iráni modell alapján.
Miközben a kínai–amerikai technológiai verseny az MI-vezérelt, autonóm harci rendszerek fejlesztésére fókuszál, a modern hadviselés dinamikája heteken belül is jelentősen változhat – szemben a korábban jellemző, évekre nyúló fejlesztési ciklusokkal. Az iparági együttműködés gyorsítása kulcsfontosságú lett.
A Pentagon terveiből végül az amerikai törvényhozás adhat zöld utat; ha elfogadják, a védelmi költségvetés a második világháború óta példátlan mértékben nőne egyik évről a másikra.
