Klimatikus sötétség: népszerű a végítélethit
Fontos tényező, hogy a doomizmus a közösségi oldalakon futótűzként terjed, virális mémek és szenzációhajhász összeomlás-előrejelzések formájában. Az ilyen „klíma-pornó” óriási követőbázist épít ki magának, és újabb lendületet ad azoknak, akik politikai vagy gazdasági okokból érdekeltek a valódi cselekvés meghiúsításában. A legismertebb klímatudósokat – például Katharine Hayhoe-t és Michael Mannt – a doomerek már nem csak a klímatagadók oldaláról támadják. Őket magukat is „hopium-árusoknak” (azaz naiv reménykedőknek) bélyegzik, azt állítva, hogy hamis optimizmust keltenek.
Ilyen gyűlöletkeltő üzenetekből bőven akad az X-en (korábban Twitteren): Eliot Jacobson doomista „véleményvezér” 75 ezer követővel ekézi a klímakommunikátorokat, máshol pedig azt írják, „Mann folyamatosan blokkol mindenkit, aki ellentmond neki. Kérek valaki mást.” Ezek az egymás elleni támadások végső soron a klímaváltozás ellen tenni kívánó közösséget osztják meg és gyengítik – éppen úgy, ahogy az olajiparnak és az autokratikus, fosszilis energiától függő államoknak érdeke lenne.
Belső megosztottság: amikor a tudósok is kételkednek
A doomizmus már nem csak a laikus civilek körében terjed: megjelent a tudományos közösségen belül is. A „soft doomizmus”, vagyis a mérsékelt kétkedés képviselői – például Kevin Anderson brit klímatudós – szerint már az emissziócsökkentés sem elég a katasztrófa elkerüléséhez, mert a főáramú kutatók szándékosan bagatellizálják a veszélyt, hogy továbbra is pályázhassanak támogatásokra. Ez azonban már a klímatagadók szöges ellentétű, de hasonló logikát követő vádjára emlékeztet, akik szerint a tudósok túlzásba esnek, csak a forrásokért.
James Hansen, aki egykor elsőként jósolta meg a globális felmelegedést, most azt állítja, hogy a tudományos közösség alábecsüli a szén-dioxid hatását, és elkerülhetetlenül átlépjük az 1,5 Celsius-fokos (2,7 Fahrenheit-fokos) küszöböt. Hansen odáig ment, hogy 2023 végén azt írta: „Az ENSZ és a COP28 hazudik. Tudják, hogy az 1,5 és 2 Celsius-fokos globális célok halottak.”
Még aggasztóbb, hogy Hansen veszélyes technofixek – például geoengineering – mellett érvel: ilyen a sztratoszférába juttatott visszaverő vegyszer, vagy az óceánok vasreszelékkel való trágyázása, hogy az algák több szén-dioxidot kössenek meg. Ezek a megoldások óriási mellékhatásokat okozhatnak, ráadásul morális csapdahelyzetet teremtenek: azt a téves hitet keltik, hogy elég egy műszaki trükk, és közben nyugodtan égethetjük a fosszilis energiahordozókat.
Az igazi vesztesei: a zöld tétlenség nyertesei
A klímaszkeptikusok, olajcégek és bizonyos államok nem is kívánnak többet, mint hogy a klímakutatók egymást támadják, miközben mindenki elhiszi: a fosszilis jövő elkerülhetetlen. Végtelen megosztottság, figyelemelterelés, s mindebből minden szennyező érdek hasznot húz.
Az újságcikkek felkerülnek a közösségi oldalakra, amit előbb a trollok, majd a jó szándékú civilek is tovább osztanak. Mára a „klíma-twitter” tele van mérgező, végítélet-orientált posztokkal, amelyek minden reményt hamisnak, mindenkit „hopium-függőnek” neveznek, aki azt állítja: most sem késő cselekedni.
Mi marad? Remény vagy beletörődés?
Összegzésként megjegyezhető, hogy a doomizmus a klímatagadásnál is alattomosabb, mert közvetlenül a tettrekészségünket bénítja le. Ahelyett, hogy egységesen lépnénk fel, újabb fronton darabolódunk szét, s ezzel csak a status quo fenntartóinak kedvezünk. Miközben a kutatások szerint még most is van esély a fordulatra – amennyiben elszántan és együttműködve cselekszünk.
