
Rejtőzködő vihar a világűrben
Az űrhurrikánt először az USA hadseregének DMSP F17 műholdja észlelte, majd néhány perccel később az Európai Űrügynökség Swarm B műholdja is átrepült a területen, megerősítve az űrvihar méreteit és szerkezetét. A vihar átmérője meghaladta az 1000 km-t, és a sarkvidék felett kialakuló mágneses tölcsérben kavargott. Hasonlóan a földi hurrikánokhoz, ennek is volt egy békés „szeme” és spirális karjai, amelyek azonban viharos szél és eső helyett nagy energiájú elektronokat repítettek a légkör felső rétegeibe.
Láthatatlan fényjáték és technikai zavarok
Bár szabad szemmel nem látható, egy ilyen űrhurrikán spirálszerű sarki fényt, aurorát okoz, amelyet csak műholdakkal és földi szenzorokkal lehet érzékelni. Mérések szerint a vihar alatt jelentős GPS-zavarokat, mágneses tér ingadozásokat és elektronkoncentráció-emelkedést tapasztaltak Grönlandon és a kanadai sarkvidéken – mindezek károsíthatják a műholdas navigációs, kommunikációs és rádiórendszereket.
Nem is olyan ritka jelenség
A tudósoknak most először sikerült ilyen részletesen rekonstruálniuk egy űrhurrikánt – amelynek létezését már az 1960-as évek óta sejtették, de csak mostanra lett elég fejlett a műszerpark ehhez. Azóta kiderült, hogy ezek a viharrendszerek valójában gyakrabban fordulnak elő, mint korábban gondolták: évente akár tízszer is feltűnhetnek mindkét féltekén, leginkább a nyári hónapokban. Bár ideiglenesen megzavarhatják a műholdakat és az űrszemetet, az űrhurrikán nem jelent közvetlen veszélyt a felszínen élő emberekre.