Adatközpont-özön: realitás vagy vakmerőség?
A texasi hálózatirányítót, az ERCOT-ot eddig soha nem látott kérelmek áradata önti el: 2030-ig több mint 220 gigawattnyi új nagyprojekt szeretne csatlakozni a hálózathoz, ezeknek több mint 70%-a adatközpont. Összehasonlításképp: a történelmi csúcsterhelés idén 85 gigawatt körül volt, míg Texas teljes kapacitása sem haladja meg a 103 gigawattot. Ilyen szinteken már minden szakember csak a fejét csóválja. Beth Garza, az ERCOT volt felügyelője szerint nincs a világon annyi eszköz vagy energiafogyasztó, amivel ezt az igényt ki lehetne szolgálni.
Ezután Joshua Rhodes energiaszakértő is egyértelműen lufit vizionál: egyszerűen lehetetlen ennyi új adatközpontot, transzformátorállomást és vezetéket ilyen rövid idő alatt létesíteni. Még Kína sem tudna ekkora tempót diktálni.
Hol a valóság határa?
Az igazi problémát az jelenti, hogy ezek jelentős része csak spekuláció. Az idei évtől kötelező lett, hogy azok a projektek is szerepeljenek a keresleti előrejelzésekben, amelyek még nem írták alá az áramvásárlási szerződéseket. Így aztán a névleges igények gyorsan megtöbbszöröződtek, ám ezek fele – közel 128 gigawatt – még előzetes vizsgálati kérelmet sem nyújtott be, a többi 90 gigawatt pedig most van a vizsgálati fázisban, vagy nemrég ment át azon. Az ERCOT által ténylegesen engedélyezett vagy már üzemelő projektek valójában csak körülbelül 7,5 gigawattot tesznek ki – ami még mindig jelentős mennyiség, nagyjából nyolc atomerőműnek felel meg.
Texas lépett, hogy szétválassza a komoly fejlesztőket a kalandoroktól: májustól az első átvilágítási költség 100 000 dollár (kb. 36 millió forint) projektenként, ráadásul be kell bizonyítani, hogy a terület rendelkezésre áll, illetve le kell jelenteni, ha több azonos irányú igényt is leadtak. Az állami közműhatóság további szigorításokat is tervez: minden csúcsterhelési megawatt után 50 000 dollár (kb. 18 millió forint) biztosítékot kérnének, így egy gigawattos adatközpont legalább 18 milliárd forint kockáztatásával járna. Ezután már csak azok maradnak, akik valóban komolyan gondolják.
Ki fizeti meg a túlkapás árát?
Mindebből fakadóan az a veszély is fennáll, hogy az energiahálózat – erőművek, transzformátorok, távvezetékek – spekulatív igények alapján épül túl, miközben a valós fogyasztás messze elmarad vagy be sem következik. Eközben minden ritkább és drágább: egy gázerőmű ára például öt év alatt duplájára emelkedett. Amikor kidurran a lufi, minden azon múlik majd, mennyi acélt telepítettek; az pedig már a befektetők vesztesége lesz.
Texasban szerencsére maga a piaci struktúra valamennyire védi a lakosságot. Az infrastruktúrát főleg magánbefektetők finanszírozzák, így nem kerül át automatikusan az áremelkedés a fogyasztókra. Ezzel szemben egészen más a helyzet például Illinois-ban, ahol a korai kapacitáslekötések miatt már most 20%-kal emelkedett az áram ára, miközben Texasban csupán 5%-kal növekedett az elmúlt évben, ami az országos átlag (7%) alatt marad.
Hosszabb távon azonban Texasban is csak azok járnak rosszul, akik az irreális várakozások alapján fektetnek túlzott kapacitásokba. Végül csak azokra vár majd kellemetlen meglepetés, akik az utolsó pillanatban szállnak ki a spekulatív építkezésekből.
