Furcsa jövevény: egyik sem, mégis mindkettő
Korábban csak két, Naprendszeren kívülről érkező égitestet észleltek: az ‘Oumuamua-t és a 2I/Borisov üstököst. Mindkettő rendkívül szokatlan volt: az ‘Oumuamua gyorsulása eltért a szokásos gravitációs pályáktól, a Borisov pedig más összetételt mutatott, mint Naprendszerünk jeges vándorai. A kutatók arra számítottak, hogy a következő intersztelláris látogató egyik vagy másik típushoz lesz hasonló, ám a 3I/ATLAS egyik elődjére sem hasonlít.
Ez az objektum meglepően fényes és sokkal távolabb van tőlünk, mint a korábbi látogatók, sőt nagysága és fényessége is jóval felülmúlja mind az ‘Oumuamua-t, mind a Borisovot. Míg az ‘Oumuamua-t nagyjából 37 millió kilométerről fedezték fel, a 3I/ATLAS-t már ilyen távolságból is gond nélkül észlelik a távcsövek. Így most sokkal hosszabb ideig lesz vizsgálható az objektum – ráadásul nagyobb és gyorsabb is, mint elődei.
A tegnap esti riasztás után kevesen voltak biztosak abban, hogy valóban intersztelláris forrásról lehet szó, hiszen sokszor az izgalmasnak tűnő égitestekről gyorsan kiderül, mégsem különlegesek. Ám hajnalra a pályaszámítások szakértői már teljes bizonyossággal ki is jelentették: ez az objektum tényleg egy másik csillagrendszerből érkezett.
Mitől lesz valami idegen bolygóközi vándor?
Az intersztelláris objektumok felismerésének kulcsa a pálya excentricitása. Ha az égitest pályája tökéletes kör (excentricitás 0), biztosan a Nap körül kering. Ahogy az excentricitás nő, ellipszis (ovális) pályáról beszélünk, de a test még így is visszatér a Naphoz. Ám ha az excentricitás meghaladja az egyet, a pálya már hiperbola: vagyis a test száguld, elhagyja a Naprendszert, és többé nem tér vissza – így felfedezhető, hogy nem innen ered.
A csillagászok a fényes pontok mozgását figyelik az égbolton, megmérik a sebességet és a távolságot a háttércsillagokhoz képest, ezekből számítják ki a pályát. Ha valami elég gyors, elhagyhatja a Nap vonzását – jelen esetben erről van szó. A mostani objektum elképesztő sebességgel halad, így nyilvánvaló: a Nap gravitációja nem tartja meg.
Minden éjjel a távcsövek friss adatokat küldenek a Naprendszer kis testjeiről és pályáikról, így néhány óra alatt egyre pontosabban meg lehet határozni, hogy az új érkező valóban hiperbolikus pályán jár-e.
Miért izgatja ez ennyire a kutatókat?
Az ilyen vándorok ősi, érintetlen anyagot őriznek más bolygórendszerek születésének hajnalából. Ahogy a Naprendszer üstökösei is sokat elárultak arról, hogyan formálódtak és fejlődtek a bolygók, úgy ezek az idegen missziós tárgyak betekintést adhatnak a galaxis többi részének történetébe.
A kutatók most azt próbálják kideríteni, van-e üstökös-csóvája a 3I/ATLAS-nak, vagy inkább sziklás, mint az ‘Oumuamua. Ha üstökös, akkor rendkívül fontos megvizsgálni, hogy tartalmaz-e jeget. Mennyi és milyen összetételű jég van benne: ez kiváló nyom arra, hogy milyen körülmények között keletkezett az objektum eredeti csillagrendszerében.
Ha bőven találunk jeget, szinte biztosan sosem volt túl közel a csillagához – a hő már rég elolvasztotta volna a fagyott anyagokat. Vagyis a peremvidéken keletkezhetett, aztán valami hatalmas, például egy Jupiter-méretű bolygó „kilőhette” saját rendszeréből.
Ez a különös objektum tehát akár új, ismeretlen bolygórendszerek, sőt, magának a bolygószületésnek a titkaihoz is kulcs lehet. A következő napokban garantáltan a világ összes csillagvizsgálója figyeli majd, hogy minél több részlet derüljön ki róla.
