A fénymezős technológia: nem csak trükközés
A két újdonság a Visual Semiconductor ‘GF3D’ kijelzője és a TCL saját prototípusa volt. Mindkettő ugyanarra a technológiára – úgynevezett plenoptikus vagy fénymező-diszpléjre – épül. Lényegében arról van szó, hogy nem imitálják a 3D-t két, egymástól eltérő képpel, hanem ténylegesen rögzítik és visszaadják, hogyan terül szét a fény egy jelenetben, különböző irányokból. Más szóval: megőrzik a 3D-s fény irányát, nemcsak a sík képet.
A jelenlegi 3D tévék, vagy olyan eszközök, mint a Nintendo 3DS, apró lencserácsokat használnak a képernyőn, hogy bizonyos fényt a bal-, a másikat a jobb szem felé irányítsanak. Ez viszont csak akkor működik, ha az ember pontosan abban a kis “sweet spot”-ban ül, ami a két szemet kiszolgálja.
Ezzel szemben a plenoptikus technológia lényege, hogy a képfelvevő oldalán is képesek vagyunk rögzíteni a fény többirányú érkezését, majd a megjelenítő ezt vissza tudja vetíteni a szemünkbe – pont úgy, ahogy az agyunk a valóságot érzékeli.
A trükk: a 2D-ből valódi 3D-t varázsolni
Ki gondolta volna, hogy a filmgyártás sem tart még ott, hogy mindent ezzel a technológiával rögzítsen? Jelenleg tehát a tévék trükközni kényszerülnek: bármilyen 2D-s tartalmat képesek “átírni” 3D-s élménnyé, úgy hogy az agyunk tényleg térhatásúnak érzi. A TCL összehasonlítása szerint a virtuális 3D hangzást idézi fel: a soundbar időzítéssel, visszaverődésekkel kelti azt az illúziót, hogy körbevesz a hang – most a fény “verődik vissza” a 3D hatásért.
A lényeg: ez az MI-alapú trükközés nagyon is működik. Az agyunk a vizuális ingereket úgy dolgozza fel, mintha igazi, valóságos tárgyak lennének a tévében.
Az első próba: igazi mélység, végre fényesen
Az LG 65 colos paneljére épülő GF3D tévét elsőként próbáltam ki. Bár továbbra is volt optimális nézési távolság, a 3D hatás nagyságrendekkel szélesebb szögből élvezhető. Akár többen is nézhetik egyszerre anélkül, hogy elveszítenék a térélményt, sőt, a készülék automatikusan képes igazodni ahhoz, hogy milyen messziről nézzük a képet. Egy harci jelenetet nézhettem meg: félelmetes mélységet mutatott, a térbeliség nemcsak “befelé”, hanem “kifelé” is érvényesült. Ráadásul nem jelentkezett az a kellemetlen, darabos mozgás, amit a régi 3D-s videók produkáltak.
Ami igazán meglepő: a kép annyira fényes és kontrasztos maradt, mint amit a normál tévéken megszoktunk, miközben a legtöbb régi 3D-s technológia komoly fényveszteséget okozott.
A második próba: TCL 3D tévé, ami elviselhetővé teszi a technológiát
A TCL 65 colos, 8K-s prototípusa volt a másik újdonság, és meglepő módon még jobban tetszett. A Deadpool és Rozsomák (Deadpool & Wolverine) részletei is ismerősek voltak: jobban érzékelhető volt a normál és a 3D-s változat közötti különbség. A 3D hatás itt kicsit kevésbé volt “szembetűnő”, de mégis hozzátett az élményhez – Wade karaktere tisztán elkülönült a háttértől, élőnek, térbelinek érződött, a szemünk könnyedén tudott rá fókuszálni.
Ami igazán lenyűgözött, hogy oldalra mozdulva sem tűnt el hirtelen a 3D-élmény, hanem szép fokozatosan “laposodott” el a kép – nem úgy, mint a legtöbb hasonló eszköznél, ahol egy pillanat alatt elveszik a hatás. Más szóval itt el tudnám viselni a 3D-s tévét, akár valóságos hétköznapi használatra is.
Tényleg visszajön a 3D tévé korszaka?
Az Avatar: Tűz és hamu (Avatar: Fire and Ash) miatt sokan beszélgetnek mostanában arról, hogy a 3D-s moziélmény otthon megismételhetetlen. Ezekkel az új készülékekkel most először gondoltam azt, hogy valójában élvezném őket a nappalimban is. Nemcsak az Avatar, hanem olyan filmek, mint A leleményes Hugo (Hugo), a Pi élete (Life of Pi), a Coraline és a titkos ajtó (Coraline) vagy a Tűzgyűrű (Pacific Rim), amelyek tényleg csak így érvényesülnek, ismét új életre kelnek.
Még ha a világ nem is született újra 3D-rajongóvá, most tényleg reális az esély arra, hogy a technológia visszatérhet. Az ára még nem került szóba, de az új generációs fénymező tévé sok szempontból tényleg átírja az élményt, ezért most először gondolhatjuk komolyan: a 3D tévénél itt van az igazi fordulat.
