Új világ, új szokások
A genetikai minták tanúsága szerint a lakosság jó része egész életére egy párt választott, válás, újraházasodás vagy poligámia alig fordult elő. A határvidék új közösségeit főként észak-európai származású csoportok alkották, akik a Római Birodalom összeomlásakor költöztek ide, majd helyiekkel keveredtek. A hetedik századra a dél-német lakosság genetikailag már nagyon is hasonlított a mai közép-európaiakhoz.
A minták alapján minden negyedik gyerek elveszítette egyik szülőjét tízéves kora előtt, mégis a zömük, mintegy 82 százalék, legalább egy élő nagyszülővel nőtt fel. A generációk átlaga 28 év körül mozgott. A nőknél alacsonyabb várható élettartamot mértek, aminek egyik fő oka a szüléssel összefüggő magas halandóság lehetett.
Dühöngő háborúk után: hosszabb élet?
A birodalom összeomlása után a helyiek életkilátásai javulni kezdtek. A férfiaknál 43,3 év, a nőknél 39,8 év átlagéletkor adódott – ez lényegesen több, mint a római kori 20–25 éves becslések. A magasabb átlagéletkor egyik lehetséges oka, hogy a nagyszabású háborúk után kevesebb volt az erőszakos halálozás a civil közösségekben. A római idők nagyléptékű vérontásai után a középkor elején inkább kisebb, helyi összetűzések jelentettek veszélyt.
A népességszerkezet lényeges átrendeződése is ekkor történt: a Római Birodalom állami rendszerének szétesésével a korábbi vegyes római tartományi népcsoportokat nagyszámú észak-európai eredetű csoport váltotta fel. Ők – a helyi lakossággal keveredve – hozták létre a máig fennálló közép-európai genetikai alapokat.
Nincs több poligámia, megerősödött családmodell
Az új közösségekben nem volt jellemző a poligámia, a válás vagy a közeli rokonok közötti házasság, sőt, alig találtak példát özvegyek újraházasodására is. A régióban a kereszténység terjedésével a helyi egyházak is tiltották a poligámiát és a válást, és előírták az egyházilag elfogadott házasságmodellt. Ez alapján egész életen át tartó, egy partnerhez kötött monogám kapcsolat vált normává. Bár a Római Birodalomban már voltak törvények e gyakorlatok ellen, ott ezeket nem mindig sikerült érvényesíteni; a bukás utáni közösségek azonban már szigorúan betartották.
Jobb vagy rosszabb élet a bukás után?
Egyes történészek szerint a római összeomlás végül az egyszerű emberek számára is előnyt jelenthetett: eltűntek a túlzsúfolt, járványokat gerjesztő nagyvárosok, és a vidéki kisközösségekben biztonságosabb, kevésbé bizonytalan életet élhettek. A vízvezetékek és fürdők bámulatos mérnöki teljesítmények voltak, de fertőzések melegágyát is jelentették, hiszen klórozás nélkül működtek. Ezzel szemben a kis, falusias közösségekben kevesebb járvánnyal összefüggő megbetegedés fordult elő, és a helyiek gazdasági biztonsága is javult a római kori szegénységhez képest.
Összességében úgy tűnik, a római birodalmi múlt után új, stabilabb világ született: a család, az összetartás és a kisebb közösségek meglepően hosszú életet biztosítottak a régió népének. Az élet nem lett könnyű, de talán nem is olyan rövid és kegyetlen, mint ahogy sokáig hittük.
