Lenyűgöző kulturális állandóság
Az egykori folyami kövekből pattintott, éles szélű eszközök 2,9 és 1,7 millió év között számítottak a korszak technológiai csúcsának. Figyelemre méltó, hogy miközben többféle hominin faj és nemzetség váltotta egymást, a kőeszközök alig változtak, noha az őket használó élőlények igen. A régészek legtöbbször csak röpke időszakokat látnak egy-egy lelőhelyen, a Nomorotukunan azonban ritka kivétel: üledékrétegeiben 300 000 éven át készült ugyanaz a kőeszköz-típus, rendkívüli időnyomot hagyva maga után.
Becslések szerint, ha egy generációt 30 évre veszünk, körülbelül 10 000 nemzedék adta tovább a pattintott kőeszközkészítés tudását ezen a helyen. Ez egészen elképesztő példája a kulturális folytonosságnak.
Ellenállás a változó világgal szemben
Nomorotukunan rétegei épp azt az időszakot fedik le, amikor a Föld éghajlata a meleg, párás pliocénből fokozatosan átváltott a hűvösebb, szárazabb pleisztocénbe. A pollenmaradványokon kívül apró növényi darabkák és mikroszén bizonyítja, hogy a tóparti mocsár helyét lassan száraz szavanna, majd bozótos vette át. Az itt élt hominin közösségek rendszeres aszályokkal, bozóttüzekkel, kiszáradó és irányt változtató folyókkal szembesültek – mégsem tértek le a jól bevált eszközműhely útjáról.
A kőeszköz-készítési tradíciókat az éghajlatváltozás sem tudta megingatni – egyszerűen tovább éltek. A szakemberek szerint a pattintott eszközök kulcsfontosságúak lehettek a szárazabb időszakokban, amikor már nem volt elég csak leszüretelni a természet adományait, hanem gyűjteni, vágni, ásni kellett, sőt a levadászott, feldarabolt húshoz is eszközre volt szükség. Egy legalább 2,44 millió éves állatcsonton vágásnyomokat találtak, egyértelműen jelezve, hogy már ekkor is húsfeldolgozáshoz használtak eszközöket.
Bár a faeszközök is fontos szerepet játszhattak, ezek nem őrződnek meg ilyen távlatokban. Amit ma biztosan ismerünk: a kőeszközök, amelyeket évről évre, generációról generációra, éghajlati sokkok között is ugyanúgy készítettek.
Az Oldowan-technológia lehetséges ősisége
A Nomorotukunanban talált eszközök azt mutatják: 2,75 millió éve már igen fejlett volt a pattintott kőeszköz-kultúra, ami azt a sejtést erősíti, hogy az úgynevezett Oldowan-technológia eredete jóval korábbra datálható, mint eddig gondoltuk. Az itt előkerült eszközök mesteri kéz munkáját dicsérik; használóik már tudták, hol és milyen szögben érdemes elcsapni a kőzetet, és azt is, milyen alapanyagot érdemes választani (ebben az esetben finomszemcsés kalcedont).
Ma már tudjuk, hogy a Lomekwi lelőhelyről előkerült, 3,3 millió éves kőszerszámok előremutatóak voltak – nagy méretű, ütött-vágott kövek, amelyek közül néhánynak formája szándékos pattintásra utal. További lelőhelyek híján azonban nem mondható ki, hogy ezek valóban közvetlen elődei-e az Oldowan-eszközöknek, vagy egyszeri zseniális ötletek voltak.
Az mindenesetre tény, hogy még ma is láthatunk példát hasonló technikákra: a vadon élő csimpánzok előszeretettel használnak kerekded köveket dió és csont feltörésére, és mindeközben véletlenül ők is pattintanak le apró, éles szilánkokat. Könnyű elképzelni, hogyan válhatott ez a véletlen műve tudatos technológiává.
Ennek fényében úgy tűnik, hogy az eszközhasználatra való hajlamunk sokkal mélyebbről ered, genetikailag és kulturálisan is beágyazott örökség. A Nomorotukunan és társai révén egyre közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy az eszközhasználat nem az emberré válásnál indult, hanem már jóval korábban széles körben elterjedt stratégia volt főemlős őseink körében is.
