Az emberi fejlődés határai: a klímaváltozás zsákutcája

Az etikus pesszimizmus útja

Scranton legújabb könyvében (Zsákutca: Klímaváltozás és a fejlődés határai – Impasse: Climate Change and the Limits of Progress) hangsúlyozza, hogy a jelenlegi helyzet nemcsak politikai vagy intézményi, hanem kognitív, egzisztenciális és narratív válság is. Szerinte csak az etikus pesszimizmus elfogadása jelenthet kiutat ebből a helyzetből. Ez a hozzáállás nem nihilizmust vagy apátiát jelent, hanem azt, hogy tudatosítjuk saját határainkat, feladjuk a túlzó célokat, szolidaritást érzünk egymás szenvedésében, és a jelenben cselekszünk, ahelyett hogy egy utópisztikus jövőbe menekülnénk.

A fejlődés mítoszának vége

Scranton könyvében elemzi, hogyan leplezte el a modernitás fejlődésmítosza a társadalmak kudarcait, kommunikációs hibáit, politikai szélsőségeit, és hogy a világunk vége már nem felfogható haladásként. Szerinte csak egy radikális hitugrással lehet átlépni a jelenlegi szénkapitalista modernitás és az ismeretlen jövő közötti szakadékot.

Az optimizmus csapdája és a pesszimizmus ereje

A könyv második felében, a pszichológia és filozófia eredményeit is beépítve, bemutatja, hogy az optimizmus ugyan hosszú távon előnyös lehetett evolúciósan, de egy ökológiai katasztrófában rendkívül ártalmas. A pesszimizmus viszont pontos, helyénvaló és etikus válasz a jelenlegi helyzetre. Ennek lényege a természetes emberi korlátok felismerése, annak elfogadása, hogy a szenvedés elkerülhetetlen, de kezelhető – és végül egy radikális, paradox remény megfogalmazása: hogy talán még a világ vége után is érdemes élni.

2025, adrienne, phys.org alapján