A Lucy-mítosz eredete
Az emberi leszármazás kérdése már száz éve is viták kereszttüzében állt. Az 1920-as években a dél-afrikai Taung Child koponya és az Australopithecus africanus uralták a szakmai közvéleményt, mint az ember közvetlen ősei. Ám a mindössze 3,2 millió éves, Etiópiából előkerült Lucy felfedezése 1974-ben mindent megváltoztatott. Az Australopithecus afarensis fajhoz sorolt nőstény csontjai az emberéhez hasonló járásra utaltak, ugyanakkor az agytérfogata csak a csimpánzééhoz volt mérhető. A tudósok számára úgy tűnt, Lucy afféle átmeneti lépcsőfokot testesített meg, amely az emberszabásúak és az emberek közti űrt hidalja át.
1979-ben egy addig ismeretlen, de Lucy fajához köthető lelet azt sugallta, hogy ő adhatta az evolúciós láncban a Homo nemzetség elődjét. Idővel ebben a családfában az Australopithecus africanus hátrébb szorult, így Lucy hosszú ideig megtarthatta „ősanya” pozícióját. Ahogy azonban egyre több és több australopithecus bukkant elő Afrika földjéből, a családfa mind bonyolultabb és kuszább képet mutatott.
Új rivális: az ismeretlen lábnyomok nyomában
Nem elhanyagolható tényező, hogy a Nature-ben nemrég publikált cikk új tápot adott a vitának. Az emlegetett, 3,4 millió éves „Burtele láb” fosszíliájához először sikerült fajt társítani: az Australopithecus deyiremeda nevű, meglehetősen vitatott fajhoz, amely fára is mászott, de két lábon járt, és nagyjából Lucy kortársa volt.
Fred Spoor, a University College London professzora szerint ez végképp cáfolja a feltételezést, hogy Lucy fajából származik az ember. Az új kutatások ugyanis azt mutatják, a Burtele lábhoz tartozó deyiremeda, valamint a dél-afrikai africanus fajok genetikai szempontból közelebb állnak egymáshoz, mint Lucyéhez. Eszerint Lucy inkább „unokatestvér”, nem pedig közvetlen ős. Az újabb elmélet szerint mind az A. deyiremeda, mind az africanus az idősebb, kelet-afrikai Australopithecus anamensisből származik, aki mintegy 4–4,2 millió évvel ezelőtt élt.
Ha mindez igaz, Lucy elveszítheti azt az ikonikus státuszát, amit ötven éven át őrzött, és helyébe az A. anamensis léphet, mint az ember családfájának valódi gyökere.
Harcos tudományos vita
A következmények beláthatatlanok lehetnek, hiszen a szakmát mélyen megosztja a kérdés. Egyesek lehetőséget látnak az új elméletben, míg mások szerint teljesen légből kapott. Sokan abból indulnak ki, hogy a Homo nemzetség Kelet-Afrikában alakult ki, hiszen ott jóval régebbi leletek találhatók, mint Dél-Afrikában. Az egyik legidősebb, 2,8 millió éves Homo-állkapocs Etiópiából ered, míg a dél-afrikai elszigetelt fosszíliák több ezer kilométerrel odébb kerültek elő, újabbak – kevésbé valószínű, hogy ezek kapcsolhatók közvetlenül az emberhez.
A legtöbb kutató ezért az A. afarensist, azaz Lucyt tartja a legesélyesebb kelet-afrikai ősnek, mivel ez a faj 3,9–3 millió évvel ezelőtt Etiópiában, Tanzániában és Kenyában is jelen volt, ezzel rengeteg időt és helyet adva más fajok kialakulására – mégis, a mostani eredmények komolyan megingathatják ezt a pozíciót.
Alternatív elméletek és a bizonyítékok hiánya
Több antropológus felveti: lehet, hogy a Lucy fajához kapcsolódó, emberhez hasonló testfelépítés teljesen függetlenül, „párhuzamos evolúcióval” alakult ki, hasonlóan ahhoz, ahogy a madarak és denevérek önállóan fejlesztették ki a szárnyaikat. Ezt támasztják alá Prang kutatásai is, amelyek azt sugallják: a Lucy-féle kétlábon járás nem biztos, hogy a hozzánk vezető utat jelenti.
Akadnak azért olyanok is, akik a Nature-cikk fényében az A. africanust hozzák vissza az esélyesek közé mint közvetlen emberőst. Schroeder, a Torontói Egyetem paleoantropológusa úgy látja, e 3,5–2 millió éves időszakon belül rengeteg különböző hominin faj élt és keveredett szerte Afrikában, a leszármazás tehát „háló”, nem pedig egyenes vonal.
Várható-e végső válasz?
Még maguk a Nature-tanulmány szerzői is vitatkoznak. Prang támogatja Lucy trónfosztását, miközben Haile-Selassie, a vezető szerző kitart Lucy jelöltsége mellett, mondván: a deyiremeda és africanus lábfejei alkalmazkodtak a fára mászáshoz, szemben Lucy teljesen emberhez hasonló lábával, amely inkább a leszármazási láncba illik.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy végső, minden kétséget kizáró bizonyíték talán sosem kerül elő. Minden új lelet még bonyolultabbá teszi az ember eredettörténetét, a rejtély pedig tovább nő – de az is biztos, hogy az új felfedezések fényében a hajdani ősök hétköznapjai és fejlődési útja egyre jobban kirajzolódik.
