Az ősember útjai Afrikától Arábiáig
Az emberek története legalább 300 ezer évvel ezelőtt, Afrikában vette kezdetét. Innen többször is elhagyták a kontinenst: fosszilis bizonyítékok már 200 ezer éves jelenlétet mutatnak Dél-Görögországban és a Levante vidékén (ma Izrael). Ezek a vándorlók feltehetően a Sínai-félszigeten keltek át – ez volt az egyetlen szárazföldi összeköttetés Afrika és a többi földrész között.
Az már kevésbé ismert, hogy mikor fordultak dél felé, és mikor érték el a mai Szaúd-Arábia területét. Sokan azt feltételezték, hogy inkább a part menti útvonalat követték, hogy elkerüljék a száraz, barátságtalan sivatagokat. A régebbi leletek cáfolják ezt: emberek legalább 85 ezer éve már beköltöztek az Arab-félsziget belsejébe is. A legújabb felfedezések szerint azonban akár 120 ezer évvel ezelőtt is jártak ott elődeink, ahogy ezt az ősi tavakat szegélyező emberi és állati lábnyomok mutatják a Nefud-sivatagban. Ma ez a terület 500 km-re fekszik délkeletre a Sínai-félszigettől, a földrész egyik legzordabb vidéke, ami elzártnak tűnhetett az őskori emberek számára.
Mikor érkezhetett ember Ausztráliába?
Friss tanulmányok szerint – amelyek a Neander-völgyiekkel való keveredésre alapoznak – csak kb. 50 ezer évvel ezelőtt érhették el a modern emberek Ausztráliát. Ez azon alapul, hogy DNS-vizsgálatok alapján a nem-afrikai népesség, így az ausztrál őslakók is hordoznak némi neander-völgyi örökséget. A két faj keveredése Eurázsiában körülbelül 50 500–43 500 évvel ezelőtt történhetett, így az első ausztráliai telepesek sem lehettek ott ennél korábban.
A régészeti kutatások főként a délkelet-ázsiai átjáróra, Sahul (a mai Ausztrália, Új-Guinea és Tasmánia egykori összefüggő szárazföldje) térségére összpontosítanak. Az ott fellelt leletek többsége 43 ezer és 54 ezer év közötti időre datálható, ez egybeesik a genetikailag valószínűsíthető időkerettel: a modern emberek tehát Neander-völgyiekkel keveredve, kelet felé húzódva érték el Ausztráliát.
Madjedbebe rejtélye és a régészeti ellentmondások
Egyetlen jelentős régészeti lelőhely, a Madjedbebe barlang az Északi Területen, kilóg a sorból: itt egyes adatok szerint az emberi jelenlét már legalább 65 ezer évvel ezelőtt megkezdődhetett. A kutatók fonott köveket, kőszerszámokat és okker „krétákat” találtak – mindezt vastag homokréteg takarta, amely megnehezíti a pontos kormeghatározást. Bár a csapat kifinomult módszerekkel próbálta kiküszöbölni az adatrongálódást, mégsem biztos, hogy a tárgyak tényleg ilyen régiek; lehetséges, hogy mélyebbre sodródtak a homokban, így idősebbnek tűnnek a kelleténél.
Ha viszont Madjedbebe valóban ilyen korai, a lelőhelyen talált emberek genetikai öröksége kevéssé, vagy egyáltalán nem kapcsolódik a mai ausztrál őslakók génállományához.
DNS-óra kontra feltárások
A mostani DNS-modellek és az emberi viselkedés rekonstrukciói még sok feltételezésen alapulnak. Számos kutató figyelmeztet: a molekuláris „óra” alapú számítások még éppen csak gyermekcipőben járnak, ezért óvatosan kell bánni a végkövetkeztetésekkel. Indonéziában, például Sulawesi szigetén olyan sziklarajzokat fedeztek fel, amelyek minimum 45 ezer évesek – elképzelhető tehát, hogy ugyanaz a vándorló kulturális közösség jutott el később Sahulba is.
Ugyan O’Connell és Allen az 50 ezer évvel ezelőtti kultúrrobbanáshoz („paleolitikus forradalom” – Paleolithic Revolution) kötik a fejlett hajózás, művészet és tárgykészítés megjelenését, afrikai leletek azt mutatják: a komplex viselkedés már korábban, fokozatosan fejlődött ki.
A vita még sokáig folytatódik
A két adatforrás – genetikai és régészeti – tehát jelenleg nem egyezik. Az ausztrál őslakók érkezésének pontos dátuma egyelőre bizonytalan, s mindkét oldalról számos fehér folt akad. Az újabb ősi leletek vagy a molekuláris biológiai áttörések a jövőben jelentősen átírhatják azt, amit Ausztrália benépesüléséről gondolunk.
